FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: kína

kína

A kínaiak már jó ideje kacérkodnak az FD-SOI-alapú gyártástechnológiával, de termék még mindig nem született

Elindult a kínai telefonok szervize Magyarországon. A szerviz nemcsak egyszerű tájékoztatást ad az általuk nyújtott lehetőségekről, de honlapjukon gyors díjkalkulációra is van lehetőség

A G Data szakértői több mint húsz különböző típusú kínai okostelefonon találtak előre telepített kémprogramokat. A Lenovo, a Xiaomi és a Huawei készülékei is érintettek, de a vírusvédelmi cég szakértői szerint nem a gyártók, hanem a kereskedők telepítették a kártevőket a Németországban forgalomba kerülő készülékekre

Az IDC szerint Vietnám és India a növekedés valószínű területe. Az utóbbi években Kína kihagyhatatlan volt, ha a világ mobilpiacáról volt szó. Ebben persze meghatározó szerepet játszott az óriási hazai igények kielégítése. És nem csak a saját gyártócégekről volt szó: többek között az Apple is a távol-keleti országnak köszönheti az idei jó eredményeket

Az egyik kínai elektronikai gyártó az egy kilencedére csökkentette a humán dolgozóinak számát. A többi munkát robotokra bízta

99 centért adják, s ráadásul ingyenes házhoz szállítással elhozzák Kínából a magyarországi címre. Hogy tudják ezt megcsinálni?

Mint amikor a gyerekek a Biblia borítójába rejtik a képregényeket – ehhez hasonlította a hamburgi Der Spiegel, ahogy Észak-Koreában Kínából csempészett kütyükkel játsszák ki a titkosrendőrség lanyhuló éberségét

Virginia Rometty, az IBM vezérigazgatója bejelentette, hogy új alapokra akarja helyezni kapcsolatát Kínával és az ország technológiai szektorával

Kétszer annyi külföldi hagyta el Kínát az elmúlt évben, mint ahányan az országba költöztek – állapította meg a nemzetközi munkaközvetítéssel foglalkozó UniGroup Relocation saját statisztikai adatai alapján

Kína piacvezető távközlési informatikai szoftverfejlesztője, az AsiaInfo Törökbálinton, a Telenor székházában nyitja meg európai támogatóközpontját

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény