FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: era

era

Néhány éve addig elképzelhetetlenül kényelmes méréseket tesznek lehetővé a FLIR T420 és T440 infrakamerák. Mindkét változat négy méréshatárban fogja át a vizsgálható hőmérsékleti tartományt. A T420 —20 és +650 °C között, a T440 felső méréshatára pedig 1200 °C

Az Európai Vasúti Ügynökség (European Railway Agency, ERA) és a Huawei Technologies bejelentette együttműködését, amely során az uniós vasúti forgalom stratégiai irányításával, fejlesztésével, ellenőrzésével foglalkozó hatóság a távközlési multinacionális vállalattól - a most kötött, úgynevezett szolgáltatási keretszerződésen belül - vasúti tanácsadási szolgáltatást vesz majd igénybe. Az együttműködés a vasúti távközlési szabványosításra is vonatkozik

A Canon új taggal bővítette Cinema EOS rendszerét: az EOS C100 egy kompakt, sokoldalú, cserélhető objektíves, professzionális videokamera, amely kifejezetten független operatőrök számára készült. A méltán elismert EOS C300 teljesítményalapjaira építkező új modell a lenyűgöző hardverspecifikációkat egy sor új, automatikus funkcióval ötvözi - így ideális az olyan szakemberek számára, akik külön csapat nélkül kívánnak forgatni, vagy azon EOS videooperatőrök számára, akik első alkalommal lépnek be a Cinema EOS rendszer világába

Gyakran még az olyan alapvető biztonsági lépéseket sem teszik meg a webfejlesztők és -adminisztrátorok, hogy az alapértelmezett felhasználói nevet és jelszót lecseréljék - többek között erről is szó volt a Budapesten második alkalommal megrendezett Liferay Symposiumon. A nyílt forráskódú portálmegoldások iránt érdeklődők figyelmét emellett arra is felhívták, hogy miért fontos a honlapok akadálymentesítése

A Fle3 USB 3.0 kameracsalád 29×29×30 mm mé­retű, és egy sor olyan jellemzővel rendelkezik, amely csak a megbízható USB 3.0 kommunikáció mellett érvényesülhet:
32 MiB képmemória, kamerába épülő energiaellátás, hőmérséklet- és állapotmonitorozás és felszerelés helyén történő firmware-megújítás.

A súlyos pénzügyi nehézségekkel küszködő japán Elpida 2013-ban állna elő saját memrisztor-alapú memóriájával. A világ harmadik legnagyobb memóriagyártója már be is jelentette az első működő prototípus elkészültét. A Sharppal együttműködve indítaná be a tömeggyártást

A kamera Thermal Fusion funkciójával az infravörös képek összevonhatók, a kép a képben funkció segítségével pedig ráhelyezhető a területről készült digitális kép

A Logitech bemutatta Logitech HD Pro Webcam C920 webkameráját, amivel minden eddiginél egyszerűbben lehet olyan teljes HD, 1080p felbontású videót rögzíteni, mely gyorsabb és folyamatosabb mozgást kínál, és amely akár a kevésbé korszerű számítógépeken is gördülékenyen lejátszható. Az új készülék lenyűgöző minőséget produkál, így barátaink és szeretteink tökéletesen láthatják minden rezdülésünket.

Szúrólánggal vágott aranyhuzal metszeti képe
A Heraeus cég HD 5 és HD 6 típusnévvel golyós és ékes mikrohuzalkötésre egyaránt alkalmas aranyhuzalokat forgalmaz. A fenti két típust főként COB (Chip On Board) IC-chipekhez és BGA (Ball Grid Array) tokokhoz fejlesztették ki. Mindkét típus anyaga nagy tisztaságú, erősen adalékolt arany

A General Electric Hungary megerősítette, hogy az eddig zártkörű részvénytársaságként működő céget kft.-vé alakítják át. A Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezete úgy tudja, a cég ezzel párhuzamosan drasztikus mértékű létszám- és termeléscsökkentésre is készül

1. oldal / 2

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény