FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: automotive

automotive

A problémára, a zúgó, nyikorgó és zörgő hangforrások megjelenítésére és azonosítására a Hyundai járműveiben egy hordozható mérőrendszer tervezése jelentett megoldást. A képfrissítési frekvencia növelése és az eszköz összsúlyának csökkentése érdekében mikro-elektromechanikai rendszeren (MEMS) és FPGA-technológián alapuló, NI LabVIEW rendszertervező szoftverrel kifejlesztett kézi hangkamera megépítésére került sor, amely valós időben azonosítja és jeleníti meg a hangforrásokat

Az egyelőre csak koncepcióként létező jármű magától képes a vetésre, a permetezésre és az aratásra. A robot traktor segíthet az kiöregedő földművesek pótlásában is

Elon Musk őszinte levélben fordult munkavállalóihoz, hogy minden áron csökkentsék költségeiket és annyi autót gyártsanak le, amennyit csak bírnak, hogy a cég teljesítménye meggyőzze a befektetőket

A Hamburger Hochbahn AG három további elektromos buszt állít üzembe a vállalat 109-es "innovációs vonalán". A Solaris által gyártott, akkumulátoros hajtású buszok töltése ugyanazokon a Siemens töltőállomásokon történik majd, mint amelyek a 2014 végétől Hamburgban üzemelő, beépülő modulos hibrid Volvo buszok számára is biztosítják az elektromos energiát. Így a Siemens az első olyan szállító a világon, ahol az elektromos buszok töltésére használt infrastruktúra biztosítja a különböző gyártóktól származó járművek együttműködő képességét (átjárhatóságát)

Nagyszabású fejlesztési projektet zárt a magyarországi Bosch csoport budapesti központjában. Az autóipari projekt keretében kifejlesztésre került az akkumulátor-állapot monitorozó eszköz harmadik generációja, egy az energiahatékonyságot növelő, utazási élményt fokozó eszköz és egy az utasbiztonságot segítő, az ultrahangos érzékelők és a kamerák kombinációját alkalmazó ügyfélfüggetlen platform

Közösen fejlesztenének ki egy, a járművek kommunikációját külső eszközökkel lehetővé tevő saját platformot

Az eddigi sikeres kiállítások alapján 2016-ban a Hungexpo Zrt. újra megrendezi a járműipar legnagyobb regionális fórumát, ahol minden járműipari ágazat képviselteti majd magát, multinacionális cégek, világmárkák, kis- és középvállalkozások egyaránt jelen lesznek. A kiállítás tematikája lefedi a járműgyártás teljes folyamatát, minden szegmensét a gyártási folyamatoktól, rendszerektől, üzemi berendezésektől és beszállítói szolgáltatásoktól kezdve, az autógyártásban használható informatikai megoldásokon és ipari szolgáltatásokon át a szakember képzésig

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a 2015-ös évet új rekorderedményekkel zárta, és bizakodva tekint a jövőbe: a gyártás volumene az előző évhez képest 20%-kal, több mint 180.000 járműre nőtt, és ezzel több mint 65 millió eurós eredményt ért el a vállalat

A Schneider Electric és az ELMŰ bejelentették együttműködési megállapodásukat. Az ELMŰ 2015 szeptemberében indított tendert falra szerelhető töltőállomásokra vonatkozóan. A pályázat eredményeként a francia székhelyű Schneider Electric nyerte el a keretszerződésként megkötött projektet, melynek részeként 1 év alatt várhatóan mintegy 80 elektromos töltőállomást telepít Magyarországon, elsősorban társasházak és irodaházak, később akár hotelek, önkormányzati épületek, kereskedelmi egységek és parkolóházak környezetében

A világ egyre dinamikusabbá és hálózatközpontúbbá válik, a TE Connectivity (TE) pedig teljes elkötelezettséget mutat aziránt, hogy ezeket a pozitív változásokat beépítse a mindennapi életünkbe. A cég termékei és megoldásai nagy megbízhatóságú és biztonságos energia-, adat- és jelátvitelt biztosítanak, amelyek elengedhetetlen alapfeltételei az új felhasználói élmények, életstílusok és forradalmi üzleti modellek megalapozásának...

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény