FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: adatvédelem

adatvédelem

Az alkalmazások 79 százaléka tartalmaz veszélyes sebezhetőséget, ezért a sérülékenységek vizsgálata és javítása különös gondot igényel, hiszen a legapróbb hiba is komoly kibertámadások előtt tárhatja ki a kapukat. Többféle kockázat is fenyegeti a vállalatokat ezen a téren, a Micro Focus szakértői szerint azonban a megfelelő teszteszközökkel egyszerűen és gyorsan észlelhetők és javíthatók a sebezhetőségek

A sérülékenységet a gyártó wr841n típusú eszközében mutatták ki, amit világszerte legalább 160 ezren, Magyarországon mintegy 1700 helyen használnak

A néhány hónapja hatályba lépett GDPR értelmében a magánszemélyeknek jogukban áll személyes adataik törlését kérni az azokat tároló vállalatoktól, így az adattörlés központi szerepet játszik a rendeletnek való megfelelésben. Éppen ezért a Kingston Technology együttműködést kötött az adatvisszaállítási és -törlési szolgáltatásairól ismert Ontrack vállalattal. Az amerikai cég újonnan fejlesztett, díjnyertes szoftvercsomagjával és technológiai szolgáltatásaival segíti a Kingston jogi, üzleti és kormányzati ügyfeleit, valamint a magánszemélyeket az eredményes és költséghatékony adattörlésben, továbbá a GDPR komplex adatkezelési kihívásainak megoldásában

Az év első három hónapjában a Kaspersky Lab kutatói nagymértékű APT (Advanced Persistent Threat – Fejlett Tartós Fenyegetés) aktivitást észleltek főként Ázsiában – a kiberincidensek több mint 30%-át sorolhatjuk ide az első negyedév időszakából. A közel-keleti régióban is megfigyelhető volt az APT-k tevékenysége, számos új technikával kiegészülve. A Kaspersky Lab összesítette legfrissebb negyedéves jelentésében a kibercsapdák új trendjeit

Ha párkapcsolatban élünk, sokaknak ismerős lehet, hogy az egyik fél jobban ért az internethez, a számítógéphez és a különböző okos készülékekhez, ők a Kaspersky Lab legfrissebb kutatása szerint jobban is értenek kiberbiztonsághoz, mint partnerük. De érdemes vigyázni, sok pár közösen használ számos internetre csatlakoztatott készüléket, amely így óhatatlanul is adat-, vagy pénzvesztéshez vezethet – még a tudatosabb fél számára is

A Nemzetközi Átláthatósági Kezdeményezés részeként a Kaspersky Lab bővíti sikeres „bug bounty” programját, akár 25 millió forinttal jutalmazza a kibertanácsadó cég a vezető termékeiben talált súlyos sérülékenységeket. A lehetőség minden HackerOne – a Kaspersky Lab Bug Bounty partnere – résztvevő számára nyitott. Ez az összeg húszszor nagyobb, mint a meglévő jutalmak, és bizonyítja a vállalat elköteleződését a feddhetetlenségéért

A BBC híradása szerint az Intel után a Google fejlesztői súlyos biztonsági hibákat fedeztek fel az AMD ás az ARM processzorainál is. A jelentősebb OS fejlesztők már reagáltak is a problémára

A szülők fele szerint a gyerekeket célzó kibertámadások száma folyamatosan nő és 33%-a véli úgy, hogy nem tudják kontrollálni gyerekeik online jelenlétét. Az iskolai vakációk alatt a gyerekek pedig még az átlagosnál is több időt töltenek az interneten

A kínai Szilícium-völgynek számító Shenzhen város befektetés-ösztönző vállalatával, az Invest Shenzhennel kötött együttműködés keretében a KÜRT Csoport Big Data alapú megbízás küszöbén áll Kínában. A két magyarországnyi lakosú Shenzhen Luohu kerülete egészségügyi adatainak feldolgozásával és elemzésével olyan mintaprojekt jöhet létre a KÜRT segítségével, amely kiterjeszthető lesz a járvány- és népegészségügyi kimutatások adatszolgáltatásaira és országosan is szabvánnyá válhat Kínában

A Kaspersky Lab éves kiberbiztonsági rendezvényén, a Cyber Security Weekend-en, többek között az egészségügyet érintő változásokról is tartott előadást, amelynek egyik fő kérdése az internetre csatlakoztatott orvosi eszközök informatikai védelme, valamint a betegek személyes adatainak kezelése

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény