FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: adatbiztonság

adatbiztonság

Az egykor az egyik legveszélyesebbnek tartott kártevő, a mobil reklám trójai tavaly hanyatlásnak indult – derül ki a Kaspersky Lab legfrissebb „Mobil Kártevők Fejlődése” című jelentéséből. Továbbra is agresszívan fertőzik a felhasználókat, de a technológia, amit használnak, jelentős változásokon esett át az elmúlt egy év alatt. A trójai családok elkezdtek olyan fizetős sémákat használni, mint például a fizetett SMS- és WAP-számlázó szolgáltatás a nyereség megőrzése és növelése érdekében

Ön hány e-mailt kap naponta? Végiggondolta már valaha, hogy milyen mértékben akadályozná a munkáját, ha egyik pillanatról a másikra nem tudna leveleket fogadni és küldeni? Kiszámolta, mennyibe kerülhet egy ilyen hiba a teljes cégnek óránként? Tudja, hogyan lehetne azonnal orvosolni a problémát? A Novell szakértői a katasztrófa utáni helyreállítás fontosságára figyelmeztetnek

Egységben az erő – a mondás rengeteg területre igaz, ez alól nem kivétel a hibrid informatikai rendszerek biztonsága sem. A NetIQ szakértői szerint csak úgy biztosítható a legmagasabb szintű védelem a vegyes környezetekben, ha biztonsági szempontból is egységesen és átfogóan kezelik a felhőben és a helyszínen működő, hagyományos rendszereket

Ha gyorsan kell szerkeszteni egy szöveges dokumentumot vagy képet és nincs arra idő, hogy megbízható programot találjunk, akkor a leggyakoribb megoldás, az hogy az első interneten talált szabadon használható vagy hekkelt verziót kipróbáljuk. Tehát sikeresen letöltöttük és telepítettük a programot, aminek működésében kezdetben nincs semmi gyanús. Azonban nemsokára úgy érzékeljük, hogy a gépünk lassabb, mint máskor és hónap végén egy tetemes villanyszámlát kapunk. Ha ez ismerősen hangzik, akkor valószínűleg bányászatra használják számítógépünket

A szülők fele szerint a gyerekeket célzó kibertámadások száma folyamatosan nő és 33%-a véli úgy, hogy nem tudják kontrollálni gyerekeik online jelenlétét. Az iskolai vakációk alatt a gyerekek pedig még az átlagosnál is több időt töltenek az interneten

A kínai Szilícium-völgynek számító Shenzhen város befektetés-ösztönző vállalatával, az Invest Shenzhennel kötött együttműködés keretében a KÜRT Csoport Big Data alapú megbízás küszöbén áll Kínában. A két magyarországnyi lakosú Shenzhen Luohu kerülete egészségügyi adatainak feldolgozásával és elemzésével olyan mintaprojekt jöhet létre a KÜRT segítségével, amely kiterjeszthető lesz a járvány- és népegészségügyi kimutatások adatszolgáltatásaira és országosan is szabvánnyá válhat Kínában

A Kingston bemutatta a Magyarországon és az EMEA-régióban végzett kutatásának eredményeit, melyek arra mutattak rá, hogy a vállalatoknál még mindig alulértékelt kockázati tényezőknek számítanak az USB-k adatkezelési szempontból. A felmérés szerint a szervezetek mintegy kétharmada nem alkalmaz megfelelő biztonsági intézkedéseket annak érdekében, hogy biztonságosan tárolják az adatokat a pendrive-okon. A hazai vállalatok 34 százaléka, illetve az EMEA-térségben működő cégek fele nem is tervez semmilyen változtatást ezen a téren annak ellenére, hogy a mobil adathordozók megfelelő titkosítása az új európai uniós adatvédelmi rendelet (General Data Protection Regulation – GDPR) előírásai miatt is fontos tényezőnek számít

Van olyan közmondás, miszerint „üzletet nem érdemes a szórakozással keverni”, azonban a Kaspersky Lab legfrissebb kutatása rávilágít, hogy sajnos jogosan tarthatnak a kiberveszélyektől a vállalatvezetők, hiszen sokan – köztük maguk a cégvezetők is – a munkahelyi számítógépeiket, készülékeiket is használják az online társkeresés során

Az elmúlt napokban került napvilágra egy kritikus technikai probléma, amely bármely, WiFit használó eszköz lehallgathatóságát érinti. A hiba a hálózati eszközök egy szabványos kommunikációs protokolljában – a WPA2 (Wi-Fi Protected Access II) protokollban – található, így gyakorlatilag minden WiFi-hálózatra csatlakoztatható eszközt, számítógépet, okostelefont, okostévét és magát a WiFi routert is érinti

Egy pop-up üzlet tapasztalatai inspirálták a Kaspersky Lab kiberbiztonsági céget arra, hogy létrehozzon egy olyan pénzt, amelynek alapja a személyes információk és a lakossági vásárlások következő mérföldköve lehet

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény