Cikkek

Megsemmisíthető elektronikát fejleszt a Xerox

Az új technológia segítségével bármely elektronikus eszköz kiiktatható, sőt el is tüntethető pár másodperc alatt

Hazai diákok kaptak európai elismerést

Europass Mobilitási Igazolványt vehetett át 18, a Siemens duális rendszerű szakképzésében tanuló fiatal december 10-én. A diákok 3 hetet töltöttek a Siemens németországi tanműhelyeiben, ahol szakmai ismereteik mellett nyelvtudásukat is fejleszthették. A finanszírozás az Európai Unió oktatást és képzést támogató Erasmus+ programjának támogatásával, a Tempus Közalapítvány közreműködésével valósult meg

Elektromos tömegközlekedés – buszrendszer az ABB-től

Az ABB innovatív busztöltő technológiája volt az egyik fénypontja azon a fenntartható közlekedési rendszereket bemutató rendezvényen, amelyet Párizsban, az Eiffel-torony szomszédságban tartottak. A rendezvény jelentőségét az is növeli, hogy Párizs volt a házigazdája annak a klímakonferenciának, ahol a világ vezető politikusai kerestek megoldást az éghajlatváltozás problémájára

Egyre jobbak az SSD-árak

Jövőre már a laptopok feléből kiszoríthatják a HDD-ket az egyre olcsóbb SSD-k

9 tanács a biztonságos online vásárláshoz

A hagyományos csatornák mellett egyre többen használják az internetet a karácsonyi ajándékok beszerzésére. Egy friss felmérés szerint a hazai internetezők 74 százaléka tervezi, hogy online áruházból is rendel az idei szezonban. Hogy az ünnepek valóban nyugalomban teljenek, az online veszélyekre is fontos odafigyelni, amelyek száma folyamatosan nő

ARM-alapú processzorcsalád valósidejű feldolgozási képességekkel

A Texas Instruments új, Sitara AM57x processzorcsaládja kimagasló integrációt, skálázhatóságot és perifériakészletet szolgáltat, és egyben saját processzorplatformjának legerősebb tagjaként képviselteti magát

Az Epson 50 millió euró értékben fektet be Európában

Az otthoni, irodai és kereskedelmi célú nyomtatók és projektorok piacvezető gyártójaként számon tartott Epson bejelentette, hogy 50 millió euró értékben fektet be Európában a következő két évben, így elősegítve a japán vállalat növekedését a régióban

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény