Cikkek
A Microsofttól jön a Magyar Telekom új humán erőforrás vezetője

A Magyar Telekom bejelentette Friedl Zsuzsanna humán erőforrás vezérigazgató-helyettesi pozícióba történő kinevezését 2017. május 15-ei hatállyal. Az új HR vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekom Ügyvezető Bizottságának is tagja lesz
Új forraszgolyó-rögzítő folyasztószert mutatott be az Indium

Az Indium Corporation WS-575-C-RT típusszámú, forraszgolyó-felerősítő folyasztószere nem tartalmaz szándékosan adalékolt halogéneket, ezért halogénmentesnek tekinthető. A WS-575-C-RT-t kifejezetten úgy alkották meg, hogy valódi egylépéses golyófelerősítés megvalósítását tegye lehetővé réz OSP hordozófelület esetében
3D gyártástechnológiai képzések országszerte a 3D Akadémiával

A 3D nyomtatás és szkennelés iránt érdeklődők áprilisban országszerte közelebb kerülhetnek az additív gyártástechnológiák legújabb vívmányaihoz. A budapesti bázisú, 3D technológiákra specializált oktatási stúdió, a 3D Akadémia ugyanis Sopronban, Debrecenben, Szegeden és Pécsen is egynapos képzéseket szervez, amelyeken minden mérnök, designer vagy hobbialkotó biztos alaptudást és gyakorlatot is szerezhet az innovatív eszközökkel
Már kapható a Dell 8K felbontású monitora

Bár kifejezetten drága, azonban kiemelkedő felbontást, illetve színhelyességet kínál az UltraSharp UP3218K
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Electrosub fővédnöke

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr fővédnökséget vállalt az Electrosub Elektronikai és Elektrotechnikai konferencia és kiállítás felett. Hasznos és időszerű kezdeményezésnek ítélte a fórum létrehozását, ami jól szolgálja valamennyi piaci szereplő és a teljes iparág érdekeit
Új, tanúsított referenciatervek intelligensotthonos alkalmazásokhoz

A Silicon Labs az otthonautomatizálási és intelligensotthon-megoldásokat kínáló piac számára két új referenciatervet mutatott be, amelyek az IoT-technológia segítségével biztonságosabbá, komfortosabbá és energiahatékonyabbá teszik otthonainkat. Az FCC és UL előtanúsítványokkal is rendelkező referenciatervek tartalmazzák az összes hardver-, szoftver- és firmware-eszközt a funkciógazdag, jövőbiztos, hálózati képességekkel rendelkező otthonok megvalósításához. Ezek alapját a Silicon Labs által fejlesztett, ZigBee „Golden Unit” Home Automation (HA 1.2) szoftverstack és a multiprotokollos Wireless Gecko SoC-portfólió szolgáltatja
Kibervédelem az ipari infrastruktúra számára

Az energetikai nagyvállalatok nyílt ellenőrzési rendszerének 90%-a teljesen védtelen a kibertámadásokkal szemben: egy leállás gazdasági katasztrófákhoz vezethet
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments