FőoldalArchívumELEKTROnet Online

Döntött a 26. Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága

A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az a társaság kapja, amely a 2017. évben a legnagyobb jelentőségű, nagy hasznot hozó innovációt valósította meg. Az évente kiadásra kerülő Innovációs Nagydíj (bronz kisplasztika és jelentős pénzjutalom) az elmúlt időszakban a gazdasági élet egyik legjelentősebb elismerésévé vált

Eltűntek a mobil reklám trójai programok, bányászok vették át a helyüket

Az egykor az egyik legveszélyesebbnek tartott kártevő, a mobil reklám trójai tavaly hanyatlásnak indult – derül ki a Kaspersky Lab legfrissebb „Mobil Kártevők Fejlődése” című jelentéséből. Továbbra is agresszívan fertőzik a felhasználókat, de a technológia, amit használnak, jelentős változásokon esett át az elmúlt egy év alatt. A trójai családok elkezdtek olyan fizetős sémákat használni, mint például a fizetett SMS- és WAP-számlázó szolgáltatás a nyereség megőrzése és növelése érdekében

Új, mikrofókuszos, valósidejű röntgensugaras vizsgálóberendezés

Az Etek által forgalmazott Y.Cougar mikrofókuszos röntgensugaras vizsgálórendszer elsősorban kompakt méreteivel emelkedik ki a mezőnyből, így a megszokottnál kisebb helyen is üzemeltethető. A géppel kisebb méretű, kb. 43×53 centiméteres objektumok vizsgálhatók optimális feltételek mellett. A világszerte telepített több mint 2500 FeinFocus vizsgálórendszer során szerzett tapasztalatok mind felhasználásra és beépítésre kerültek az új, kompakt, univerzális rendszerben

Digitális platformmal a hajtásrendszerek teljesítmény-optimalizációjáért

A Sidrive IQ, a Siemens új digitális platformja a hajtás adatok kiértékelésére és felhasználására a MindSphere segítségével. A platform, az ipar széles skálájánál alkalmazott felhő alapú, nyílt IoT operációs rendszerre épül. A hálózatra kapcsolt hajtásrendszerek közvetlen hozzáférést biztosítanak az ipari termelést és karbantartást támogató új funkciókhoz. Az eredmény: fokozott termelékenység, megbízhatóság a hajtásrendszer teljes életciklusa során. A Sidrive IQ számos iparág alkalmazásait támogatja

Elveszett levelek ellenszere

Ön hány e-mailt kap naponta? Végiggondolta már valaha, hogy milyen mértékben akadályozná a munkáját, ha egyik pillanatról a másikra nem tudna leveleket fogadni és küldeni? Kiszámolta, mennyibe kerülhet egy ilyen hiba a teljes cégnek óránként? Tudja, hogyan lehetne azonnal orvosolni a problémát? A Novell szakértői a katasztrófa utáni helyreállítás fontosságára figyelmeztetnek

Az adatközpont rugalmas gerince

A Schneider Electric bemutatta HyperPod™ rendszerét, amellyel a vállalat a nagyobb számítási kapacitás és a rugalmas adatközponti infrastruktúrák iránti igényekre reagál napjaink gyorsan változó digitális világában. Az innovatív kialakítású HyperPod egy bővíthető, racksor lezáró keretrendszer, amely a hagyományos installáláshoz képest jelentősen leegyszerűsíti a kábelezés és a hűtés kialakítását, valamint a hideg vagy meleg folyosós lezárás kiépítését

A Xerox a technológiai vállalatok legjobbjai között 2018-ban is

A Xerox 2011 óta immár hatodik alkalommal került fel a Thomson Reuters 100 Legjobb Tech Vezető (Top 100 Global Tech Leaders, korábban Top 100 Globális Újító) listájára. A Xerox különösen kiemelkedően teljesített a szabadalmaztatás, a társadalmi felelősségvállalás és a környezeti hatások területén

Új finompor-érzékelő a beltéri légállapot ellenőrzéséhez

2018 januárjában a Siemens Building Technologies divízió egy új finompor-érzékelő szerkezet piacra dobásával egészítette ki az egészséges beltéri légállapot elérését szolgáló termékskáláját. Az érzékelő a kisméretű részecske-szennyezés ellenőrzésére és megjelenítésére használható, és könnyen integrálható az épületirányítási rendszerekbe

A tehetséges magyar munkaerőre építve

Az amerikai National Instruments (NI) debreceni leányvállalata 5,44 milliárd forint értékben újabb fejlesztést valósít meg a megyeszékhelyen, amely 210 új, magas hozzáadott értékű munkahely létrehozását teszi lehetővé, ezáltal elősegítve az NI globális szolgáltatóközpontjának kapacitásbővítését. A két évvel ezelőtt elhatározott beruházásnak köszönhetően a vállalat új, negyedik épülettel bővül, amelynek alapkőletételére 2018. március 9-én került sor Debrecenben

Nagy impulzustűrésű chipellenállások

A TT Electronics bemutatta nagy impulzustűrésű, HPWC (High Pulse Withstanding Chip) nevű chipellenállásait, amelyeket nagy energiájú túlfeszültség-levezető termékekhez ajánl. A nagy impulzustűrésű, egyoldalas, lapos chipes kialakítású ellenállásokat a túlfeszültség-elnyomás tekintetében optimalizálták. A HPWC-sorozatú alkatrészek ideálisak védelmi és töltésmentesítési alkalmazásokhoz kompakt tápegységekben, teljesítményelosztó rendszerekben és olyan helyeken, ahol 5%-os tolerancia elvárt

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény