FőoldalÜzletÚj programokkal bővült a BT debreceni oktatási programja
2017. február 17., péntek ::

Új programokkal bővült a BT debreceni oktatási programja

A BT (British Telecommunications) tavalyi évben indított átfogó, háromoldalú együttműködést a Debreceni Egyetemmel és Debrecen városával, amelyben a cég többek között középiskolák és az egyetem informatikai eszközparkjának frissítésével, egyedülálló ösztöndíjprogrammal, üzleti kompetenciák fejlesztésével, valamint üzleti nyelvi oktatási programmal vesz részt. A megkezdett együttműködés következő állomására került sor a BT debreceni irodájában, ahol Szabó Zoltán ügyvezető 20 darab laptopot adott át a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnázium igazgatójának

Mint az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a BT globálisan és helyi szinten is vallott értékrendjének megfelelően, elengedhetetlenül fontos a tudásba való befektetés, amelyet már középiskolákkal történő együttműködések során megkezd, majd egyetemi, felsőoktatási képzések útján teljesít ki a vállalat.

Szabó Zoltán ugyancsak bejelentette, hogy augusztusban elindítják a BT ösztöndíjprogramot, amelyre olyan hátrányos helyzetű egyetemi diákok pályázhatnak, akik felvételt nyernek a Debreceni Egyetem műszaki, informatikai és közgazdaságtani szakjainak bármelyikére. Mint az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a felsőoktatásban való részvétel és a karrierépítés nem mindenki számára egyformán könnyen elérhető. Vannak tehetséges diákok, akik hátrányos helyzetük miatt nehezen vagy egyáltalán nem tudnak egyetemre járni. Őket támogatja a BT, mégpedig egy ösztöndíjprogrammal, amely az ösztöndíj mellett a gyakorlati tudás fejlesztése érdekében, részmunkaidős munkalehetőséget biztosít a vállalatnál. Az ösztöndíjat elnyerő hallgatók félévente 300.000 forintnyi támogatást kapnak. „Befektetünk a fiatalok képzésébe már a középiskolában és később az egyetemen. És befektetünk a munkavállalóinkba, gyakorlati képzéssel, versenyképes jövedelemmel és izgalmas karriert biztosító pályatervezéssel” – mutatott rá Szabó Zoltán. Mint az ügyvezető elmondta, a BT számára kulcsfontosságú, hogy az üzleti készségek fejlesztését elvigyék a középiskolákba és az egyetemekre egyaránt. A BT középiskolai Üzleti Készségfejlesztő Tréningjét 20 debreceni középiskolás diák végezte el decemberben, akik a végzést igazoló okleveleket is átvehették az eseményen. Aki az informatika területén sikeressé szeretne válni, annak nem elég az elméleti tudást elsajátítania, hanem a gyakorlati problémákra és azok megoldásaira is fel kell készülnie. A BT munkatársai az egyetemi képzés részeként igyekeznek komoly tapasztalatokat átadni ezen a téren a diákoknak.

Hüse Attiláné a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) szakmai főigazgató helyettese elmondta: a Debreceni Szakképzési Centrum alapvető érdeke, hogy a városban működő és befektetni szándékozó gazdasági szereplőket támogassa szakember utánpótlás tekintetében, a BT pedig modellértékű kapcsolatot épített ki a DSZC menedzsmentközpontjával és két tagintézményével.

„Gondoljuk csak végig, mi minden kell a sikeres oktatáshoz! Tárgyi és személyi feltételek valamint tartalmi elemek. Mindhárom téren megtaláltuk egymásban a partner” – hangsúlyozta Dr. Tóth László Tamásné, a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója.

A BT február elején nyert oktatási programjával rangos nemzettközi elismerést. A közép-kelet-európai SSC szektorból, 170 vállalat vett részt a CEE Shared Services and Outsourcing Awards gálán, ahol a BT kiemelkedő egyetemi-partnerségi programjáért kapott fődíjat – 10 ország versengő szolgáltató központjai közül.

A BT honlapja

Kovács Péter

Az Elektronet magazin főszerkesztője...

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény