FőoldalArchívumÉrintésvédelmi műszerek képességei
2008. szeptember 01., hétfő ::

Érintésvédelmi műszerek képességei

Gondolatok az optimális műszerválasztáshozNincs könnyű helyzetben, aki manapság villamos biztonságtechnikai felülvizsgálattal kíván foglalkozni. Szerencsére a bőség zavarával küzd; nehéz ugyanis kiválasztani a széles kínálatból, hogy az adott feladathoz melyik műszer a legmegfelelőbb. A műszerek általános ismeretén túl a sok-sok ilyen kalibrálásakor több év alatt összegyűlt tapasztalatunk talán segít eligazodni ebben a helyzetben…


Vizsgálóműszerek csoportosítása
Már az elején bonyolódik a helyzet, hiszen többféle szempont szerint lehet csoportosítani az érintésvédelmi műszereket. Nagyon fontos tehát, hogy lehetőleg pontosan fogalmazzuk meg az igényeket, hogy mielőbb a megfelelő kategória műszerkínálatából tudjunk válogatni.
Ha a műszerek mérőképességeiből indulunk ki, akkor az érintésvédelmi műszerek között léteznek univerzális és célműszerek. Előbbiek az adott felhasználási terület minden vagy legtöbb mérési feladatára alkalmasak, míg a célműszereket csupán egy-két feladatra tervezték.
Csoportosíthatjuk az érintésvédelmi készülékeket kijelzésük szerint is: léteznek a tradicionális analóg műszerek a és számítástechnikára épülő digitális készülékek, valamint e kettő kombinációja is. Az analógok előnye, hogy a mutató pozíciója azonnal értékelhető eredményt ad, hátrányuk a sérülékenyebb mechanika, a kevésbé precíz leolvashatóság és az eredménytárolás hiánya. A digitális műszerek strapabíróbbak, nagyobb pontosságúak lehetnek, számítógéppel összekapcsolva pedig a jegyzőkönyvkészítést és az eredmények archiválását tehetik sokkal egyszerűbbé.

Szabványossági követelmények

No de ki vagy mi határozza meg azokat a feladatokat, amelyekre azt a bizonyos univerzális vagy több célműszert használni kell? Természetesen azt, hogy az ellenőrzések, lletve felülvizsgálatok során milyen méréseket kell elvégezni, különféle szabványok rögzítik. Persze aki jártas a közelmúlt jogi változásaiban, pontosan tudja, hogy hazánkban a szabványok használata nem kötelező (ám vitás jogi esetekben mérvadó lehet). Véleményem szerint éppen az érintésvédelem területén eltérni a szabvány követelményeitől csak speciális esetben lehet indokolt, hiszen a szabvány a szakma fontosabb szabályainak gyűjteménye.

Image Image
Feszültségmonitorozás és hálózatminősítés az Eurotest XE képernyőjén

Az érintésvédelmi méréseknél például az MSZ 2364 kimondja, hogy arra csak olyan műszer használható, amely megfelel az MSZ EN 61557 szabvány követelményeinek. Elég nehéz a szabványok nem kötelező használata mögé bújnia annak a villanyszerelőnek, aki miközben a jó öreg ÉVÉ-UNIVERZÁL műszerével földelési ellenállást mért, áramütést okozott az épület egy távoli másik szobájában a radiátort megfogó dolgozónak az elmaradt kiegészítő intézkedések miatt. (Ez a műszer biztonságtechnikailag nem felel meg a 61557-es szabványnak, mert nem korlátozza, hogy mekkora érintési feszültség jelenik meg és mennyi ideig áll fenn a mért rendszeren; a szabványos műszerek magasabb feszültségnél automatikusan lekapcsolnak.)
Mint a fenti példából kiviláglik, az érintésvédelmi méréseknél a mérőműszerekre vonatkozó pontossági és biztonságtechnikai követelményeket az MSZ-EN 61557 szabvány határozza meg, az összes mérési feladatra, vagyis a szigetelési ellenállás, a hurokimpedancia, a védővezető-ellenállás, a földelési ellenállás, a fázissorrend és az áram-védőkapcsolók vizsgálata esetében.

Digitális világ – a lehetőségek tárháza az eltévedés kockázatával
Bármennyire is fájó, de a klasszikus, analóg műszerek kora leáldozóban van. Az elektronikai ipar a számítás-technikai eszközök és alkatrészek olcsósága következtében egyre több intelligenciát építenek be az analóg műszerekkel még így is versenyképes áron eladható digitális vizsgálóeszközökbe.
A legújabb műszerek már folyamatosan monitorozzák a három mérővezeték (fázis, nulla, föld) közötti feszültséget, segítve ezzel a bekötést. Automatikus áram-védőkapcsoló teszteket építenek beléjük, minősítéssel. Beépített biztosítéktáblázatából a felhasználó által kiválasztva az éppen hurokellenállással mértet, a műszer azonnal minősíti is az eredményt.
A nagyobb tudású univerzális műszerek azon felül, hogy minden érintésvédelmi mérés elvégezhető velük, számos kiegészítő szolgáltatást is nyújtanak. Vannak olyanok is, amelyekhez megvilágításmérő adapter csatlakoztatható, kábelkereső szolgáltatást is nyújt, valódi effektív áramot, valamint teljesítményt (valós, látszólagos, meddő) is mér, és még a feszültség- és áramfelharmonikusok is vizsgálhatók vele (ilyen például az Eurotest 61557).
Image Image

A korszerű digitális érintésvédelmi műszerek képesek a mérési eredmények tárolására: a jobbaknál ez nem bamba sorszámozással, hanem strukturált bontásban történik (például az Eurotest műszercsalád esetében), a későbbi jobb visszakereshetőség érdekében. Néhány érintésvédelmi műszer hozzáadott programja komplett jegyzőkönyv készítését is kínálja, akár magyarul is. Ám ez valamilyen más ország követelményei szerinti jegyzőkönyv magyarra fordítása, és mint ilyen, hazánkban csak korlátozottan használható.

Idén nyár elején a C+D Automatika Kft. székhelyén négy alkalommal megrendezett szakmai fórumon összegyűltek a szakma érdeklődő képviselői, ahol megvitatták azt is, hogy mi a jelenlegi gyakorlat és a követendő út ezen a területen. Az itt felvetett számos ötlet remélhetőleg beépül egyes meglévő és számos új műszer tudásbázisába!

A jövő hírnökei
A fenti szakmai fórum érintette azt a témát is, hogy egy újfajta mérési gyakorlat hazai bevezetése előtt állunk. Megjelent ugyanis egy új generáció az érintésvédelmi műszerek között, amelynek beépített intelligenciáját az Autosequence-nek nevezett automatikus méréssorokkal növelték meg. Általa – viszonylag gyorsan – ki lehet választani, hogy az adott mérőponton milyen méréssort kell elvégezni (például végponton hurokellenállás, védővezető-ellenállás, áram-védőkapcsoló- vizsgálat és szigetelési ellenállás). Az akár a felhasználó által megtervezhető méréssorban lévő méréseket egymás után automatikusan elvégzi a műszer, és az összes mért eredményt a műszerben a helyszínen megnevezhető adott mérési helyhez tárolja. Ezáltal felgyorsul a mérés (hiszen nem kell üzemmódokat váltani), és abban is biztosak lehetünk, hogy minden szükséges mérést elvégeztünk. Hála a fórumon részt vevők aktivitásának, az eddigi hazai gyakorlatban végzett mérések is bekerülhetnek a kiválasztható mérési sorozatok közé. Azt meg a jövő dönti el, hogy az ilyen intelligenciatöbbletért fizetendő magasabb árra mekkora igény mutatkozik (bár már régóta tudjuk, hogy az idő pénz…).

Választás
Talán a fentiekből kiviláglik, hogy azoknak, akik csupán egy-két mérésfajtára keresnek műszert (például hurokellenállás- és áram-védőkapcsoló-vizsgálat), azok persze olcsóbban megúszhatják, elsőre. Később a többi méréstípushoz is megtalálhatják a szükséges egyedi mérőműszert (ilyen például a Smartec-család), de összességében már lehet, hogy többe kerül, mint egy univerzális műszer. (Persze, ha egyszerre hárman mérnek, akkor a három egyedi műszer a jobb választás.)
Az univerzális műszerek között is van „majdnem” univerzális, amelynek a mérőképességéből csak egy mérésfajta, legtöbbször a földelési ellenállás mérése hiányzik (ilyen a vadonatúj Eurotest LITE is). Cserébe viszont ezekhez olcsóbban lehet hozzájutni, mint teljesen univerzális társaikhoz.
Az érintésvédelmi szempontból „mindentudó” műszerek között pedig érdemes megvizsgálni, hogy milyen (számunkra szükséges) extra szolgáltatást nyújtanak még. Csak egy példa a földelési ellenállás mérése. Ha olyan helyen mérünk, ahol nincs hálózati csatlakozás, akkor a saját generátoros módszerrel mérő műszer a nyerő (nem kell aggregátort cipelni). A gyakori villámvédelmi vizsgálatnál nagy előny a lakatfogóval kiegészített földelési- ellenállás-mérés, mert rengeteg idő megspórolható azáltal, hogy bontás nélkül lehet áganként mérni az egyes levezetők ellenállását. Városi környezetben szintén fontos a kétlakatfogós, szonda nélküli módszer megléte (hiszen a betonrengetegben nem mindenhol lehet szondákat leverni).
No és végül, ha valakinek sokat kell gyalogolni a műszerrel a nyakában vagy a vállán, akkor érdemes megnézni az árak mellett a készülék súlyát is.

Jó választást!

További információért klikkeljen ide!

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény