FőoldalÜzletA XVI. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny eredményei
2013. május 17., péntek ::

A XVI. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny eredményei

A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a idén is megrendezésre került az elektronikai profilú középiskolák megmérettetése. A hazai és határon túli középfokú szakiskolák közül idén 20 nevezés érkezett, és a verseny életében először hölgyversenyző is nevezett az eddig csak fiúkból álló mezőnybe. A kétnapos verseny első napja, melyen a versenyzők gyakorlati tudásukról és méréstechnikai ismereteikről tettek tanúbizonyságot, a Bolyai János Műszaki Szakközépiskola és Kollégiumban került megrendezésre, és a tanulók az általuk beforrasztott panellel és az arról készült mérési jegyzőkönyv elkészítésével kezdtek

A második napon a saját fejlesztésű-készítésű eszközök bemutatására került sor, ahol rövid előadásban ismertették a versenyzők eszközük felépítését a szakmai zsűri előtt, majd bemutatták azt működés közben is. Itt a BHE Bonn Hungary Electronics Kft. ElTech Centere volt a helyszín, ahol a résztvevők a bemutatójuk előtt és után érdekes szakmai előadásokat hallhattak a rendezvény szponzoraitól.

Az idei pályaművek jelentős része az erősítők közül került ki, de jelentkeztek a diákok mérőműszerekkel, tápegységekkel, MP4-es lejátszóval is.

Vörösmarti Sándor III., Smajda Szabolcs I. és Szilágyi Richárd II. helyezett a díjakkal

Idén az első helyezést Smajda Szabolcs, a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola diákja érte el audiofil erősítőjével, második lett Szilágyi Richárd a budapesti Bólyai János Műszaki Szakközépiskolából HEXAPOD-jával, a harmadik pedig Vörösmarti Sándor, a székesfehérvári Gróf Széchenyi István Műszaki Szak középiskola versenyzője mikrokontrolleres riasztójával.

A helyszínváltás miatt kisebb zökkenőkkel lebonyolított verseny ismét bebizonyította, hogy érdemes már a középiskolai tanulók között is keresni a jövő azon mérnökeit, akik előreviszik a magyar mérnöki tudás jó hírét a világban, hiszen ha teljesen új, nulláról indult fejlesztéssel nem is találkoztunk a verseny folyamán, de nem akadt egyetlen olyan pályamű sem, ahol a diákok ne módosítottak volna nagy részben az eredeti terveken, kapcsolási rajzokon a saját igényeiknek megfelelően. Ötletes megoldásokból sem volt hiány, így remélhetjük, hogy a versenyzőket a jövőben a felsőoktatásban is üdvözölhetjük és végzett mérnökként is megmaradnak a fejlesztők közösségében.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény