FőoldalÜzletHangszóróval indul a magyar versenyző a fiatalok műszaki olimpiáján
2013. február 12., kedd ::

Hangszóróval indul a magyar versenyző a fiatalok műszaki olimpiáján

Papp Gergelyt nevezte a Magyar Innovációs Szövetség a május 12-17. között Phoenixben, Arizona államban megrendezésre kerülő Intel International Science and Engineering Fair (ISEF) versenyre, mely a tudományos, műszaki versenyek olimpiája

A többlépcsős selejtező versenyek alapján mintegy 1500 középiskolás fiatalt (közel 1000 projekt) hívnak meg a rendezvényre az USA összes államából, valamint további 70 országból.

A benevezett projektekről a nemzetközi zsűri egy legfeljebb 10 oldalas angol nyelvű leírást kér előzetesen. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több, mint száz tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet, s díjazza a világ legtehetségesebb középiskolás fiataljait.

A Magyar Innovációs Szövetség a 2013. évi Intel ISEF-re Papp Gergelyt nevezte, aki a 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen "Rezonanciális-tölcsérű neodym hangszóró" című munkájával fődíjban részesült, az EU Fiatal Tudósok Versenyén Pozsonyban pedig elnyerte az egyik legjelentősebb díjat, a Szlovák Szabadalmi Hivatal 2000 eurós különdíját.

Gergelynek - aki a Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézményének diákja - nagyobb érzékenységet, jobb hangminőséget, valamint jóval nagyobb hangnyomást sikerült elérnie hangszórójával, sőt a frekvencia átvitele is sokkal szélesebb a szokásosnál. A fiatal teljesen új elrendezésű hangszóróját már találmányi bejelentés is védi.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény