FőoldalÜzletA Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet Európában 2023-ban
2024. március 20., szerda ::

A Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet Európában 2023-ban

Ötödszörre vezeti a Huawei az európai szabadalmi rangsort.

Tavaly ismét a Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (EPO), 12 százalékkal több, összesen 5071 találmányt jegyeztetett be. A vállalat először 2017-ben került az európai szabadalmi lista elejére, majd 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben is a legtöbb szabadalmi bejelentést tette Európában. Minden negyedik kínai kérelmet a Huawei adott be, ezzel is hozzájárulva az európai technológiai piac globális vonzerejének növeléséhez.

Rekordszámú szabadalmi bejelentés érkezett 2023-ban az Európai Szabadalmi Hivatalhoz, a most megjelent szabadalmi index szerint a majdnem kétszázezer beadvány 2,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővülés a digitális és zöld átalakulás területein tapasztalható innovációs lendületet tükrözi. Legnagyobb arányban az elektromos eszközök és az energetika területén nőtt a szabadalmak száma, ide tartoznak a tiszta energiához és az akkumulátorokhoz kapcsolódó bejegyzések is. Erőteljesen bővült a digitális kommunikációhoz, a biotechnológiához és a mérésekhez kapcsolódó szabadalmak száma is, utóbbiak felölelik azoknak az érzékelőknek és szenzoroknak az innovációit, amelyek az okoseszközökhöz szükségesek.

Nemcsak Európában áll a szabadalmi rangsor legelején a Huawei, hanem világszerte: a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (World Intellectual Property Organization – WIPO) legfrissebb jelentése szerint 2023-ban 6494 szabadalmi bejelentéssel ismét vezető helyet foglal el a szervezethez benyújtott kérelmek számát tekintve. A Huawei a WIPO indexe szerint 2020-ban vált először világelsővé, majd 2022-ben is a rangsor elején volt.

A Huawei éves bevételének 13-15 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre. A K+F beruházásainak összege 2022-ben meghaladta a 110,5 milliárd kínai jüant, az elmúlt tíz évben összesen 845 milliárd kínai jüant tett ki. A vállalat több mint 2400 kutatót foglalkoztat 23 európai kutatóközpontjában, és több mint 150 európai egyetemmel működik együtt. A Huawei elkötelezett a technológiai innováció iránt, és folyamatosan törekszik arra, hogy új megoldásokat és termékeket hozzon létre, amelyek elősegítik a digitális és zöld átalakulást, hozzájárulva a fenntarthatóbb jövő megteremtéséhez.

Forrás: Huawei

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény