FőoldalKonstruktőrÁllítólag közösen fejlesztene AI célú lapkát a Tesla és az AMD
2017. szeptember 22., péntek ::

Állítólag közösen fejlesztene AI célú lapkát a Tesla és az AMD

A CNBC erről szóló riportját szinte mindenki tényként kezeli. Az igazi tényeket vizsgálva azonban még semmi sem biztos

A CNBC arról adott hírt, hogy Sanjay Jha, a GlobalFoundries elnök-vezérigazgatója megemlítette a Tesla céget, mint partnerüket. Innen hirtelen jött egy állítólagos forrás, amelyre hivatkozva azt állítják, hogy az AMD és a Tesla közös fejlesztésű AI lapkán dolgozik. Ráadásul Elon Musk, a Tesla elnök-vezérigazgatója korábban azt ígérte, hogy 2019-től fognak teljesen önvezető autót szállítani a piac számára, amelybe pont kapóra jönne ez az új fejlesztés. Ez jól hangzik, de a GlobalFoundries kiadott egy közleményt, hogy Sanjay Jha nem nevezte meg a Teslát a bérgyártó partnereként. A cégvezető csak az iparági folyamatokra reflektált, miszerint a Google, az Amazon, a Microsoft és a Tesla direkten a bérgyártókhoz mennek a saját terveikkel, ugyanis uralni akarják a hardverüket és a hozzá tervezett szoftvert.

Az tény, hogy ez egy terjedő üzleti modell, és a GlobalFoundries vezére ebből a szempontból nem mondott semmi rosszat. Sőt, ki sem mondta, hogy a Tesla a partnerük, csak példaként említette meg a céget. Ettől függetlenül a Tesla az utóbbi időben tényleg tett arra vonatkozó lépéseket, amely alapján arra készülnek, hogy az autóikba saját tervezésű lapkák kerülnek. Többek között sikeresen szerződtették Jim Kellert, aki komoly névnek számít a szakmába, hiszen dolgozott az AMD-nek és az Apple-nek is. Ráadásul olyan mérnökök mellé csatlakozott, mint Doug Field és Rich Haley, akik szintén az Apple hardveres csapatát erősítették egykor. Ha ilyen szakembereket gyűjt a Tesla, akkor nyilvánvalók a cég ambíciói, és előbb-utóbb saját tervezésű chipekkel fognak operálni.

Ugyanakkor ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Tesla megválna a jelenlegi beszállítójuknak tekinthető NVIDIA-tól. Ugyanis az AMD nem kínál grafikus IP licencelési lehetőséget, helyette a semi-custom üzletáguk keretében a megrendelőknek egyedi lapkákat terveznek, akár saját tervezésű vagy harmadik féltől származó fejlesztések integrálásával. Az NVIDIA grafikus IP-it választva az implementációt saját maguknak kell megoldani. Ennek az előnye, hogy az IP tulajdonosa a teljes életciklusra levetítve relatíve olcsón kínálja a technológiát, viszont ez kockázatos lépés is egy olyan cég számára, amely sosem tervezett saját lapkát, még akkor is, ha kiváló mérnökök vannak a soraikban.

Az AMD semi-custom opciója valamivel drágább, ugyanakkor az implementációt maga az AMD oldja meg, amely vállalat éves szinten több, akár igen bonyolult lapkát is tervez, tehát ez a lehetőség jóval kisebb kockázattal vehető igénybe, elvégre lehet építeni a partner tapasztalatira. Ugyanakkor meg kell jegyezni azt is, hogy nem csak az AMD és az NVIDIA létezik, más cég is kínál igen hatékony megoldásokat az egyes problémákra, tehát az sem kizárt, hogy a Tesla egyik említett vállalattal sem akar kapcsolatot.

Ami jelenleg biztos, hogy a Tesla és az AMD állítólagos közös fejlesztésű lapkáját egyik cég sem erősítette meg, noha nem is cáfolták.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény