FőoldalÜzlet

Üzlet

A technológiára fókuszál az ESET

Az ESET bejelentette, hogy Richard Marko lett a vállalat új vezérigazgatója. Ezzel egy technológiaorientált vezető került a vállalat élére

2011: Az okostelefonok éve

Az okosmobilok piaca napról napra bővül: a T-Mobile 2010 év végi adatai szerint hazánkban idén karácsonykor már minden harmadik eladott új készülék ebbe a kategóriába tartozott. Ma Magyarországon mintegy 15 százalék az okostelefonok részesedése a használatban lévő mobilok között. Szakértők szerint a robbanásszerű bővülés azzal magyarázható, hogy most találkoztak a technikai feltételek és az emberi igények, mely hosszú távon a digitális szakadék csökkenéséhez vezethet

Álláskeresési szokásaink - 2010 november

A Workania.hu internetes állásportál 2010 novemberében (az azt megelőző 12 hónapra vonatkozó) reprezentatív felmérést végzett, több mint 1000 fő részvételével. A piackutatásból kiderült: többen keresnek állást, mint egy éve, a legtöbb álláskereső először az ismerősökhöz fordul, az internet inkább a fiatalok körében elsődleges

A Fujitsu is szerepel a Gartner és a WWF legfenntarthatóbb ICT-szállítókat azonosító független jelentésében

A környezetkímélő megoldásokról eddig végzett legalaposabb felmérés azt vizsgálta, milyen kezdeményezésekkel csökkentik az egyes szállítók az infokommunikációs technológia (ICT) által termelt üvegházgáz-mennyiséget, és az eredmények alapján összeállította a fenntarthatóságra globálisan törekvő vállalatok listáját. A Fujitsu büszke rá, hogy e szállítók között foglal helyet

Bíróság elé áll az első ex-Siemens menedzser

2011. január 20-án állt először bíróság elé Münchenben a Siemens egyik volt menedzsere a céggel kapcsolatos korrupciós ügyben. Thomas Ganswindt ellen azért indult eljárás, mert a gyanú szerint több társával együtt nem lépett fel a Siemens által Nigériában és Oroszországban kifizetett kenőpénzek ellen

Tömeges üzenetküldő rendszer vállalati ügyfeleknek a Vodafone-nál

A tavaly júliusban kiírt tender győzteseként a mobilszolgáltatók részére végzett rendszerfejlesztés területén több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkező hazai ITware Kft. készítette el a Vodafone tömeges rövid szöveges üzenetküldő alkalmazását, amellyel vállalati ügyfeleinek kínál online elérhető új szolgáltatást az operátor

A multimédiás netbook: új Toshiba NB550D

A Toshiba bemutatta az NB550D netbookot. Az AMD HD internetes technológiára épülő NB550D különleges multimédiás élményt nyújt, harman/kardon sztereó hangszóróinak köszönhetően pedig kiemelkedő hangminőséget biztosít. Az NB550D 2011 első negyedévétől vásárolható meg Magyarországon

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény