innováció
A Magyar Innovációs Szövetség a 2013. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-ra és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremóniára és bankettre a 17 éves középiskolai diákot, Zsombori Balázst, delegálta. A fiatal „PictoVerb" című pályamunkájával ért el első helyezést a 2012/2013 évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen
A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával tartott innovációs konferenciát a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara december 4-én. Teltházas érdeklődő tábor előtt peregtek a prezentációk a 2014-es év gazdasági felélénkülése érdekében megtartott rendezvényen. Több meghívott előadó közül Dr. Cséfalvay Zoltán, az NGM gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára képviselte a kormányzatot
A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Vidékfejlesztési Minisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együtt – 22. alkalommal teszi közzé a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot
A Magyar Innovációs Szövetség és a Magyar Innovációs Alapítvány által, a 2013. évre kiírt Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot november 28-án hirdették meg az elmúlt 21 évben innovációs díjat nyert vállalkozások vezetőiből álló társaság, a Magyar Innovációs Klub ülésén, melynek házigazdája az NNG Kft volt, az Innovációs Nagydíj 2012-es nyerteseként
az EU Fiatal Tudósok Versenyének éremtáblázatán Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetség-kutató és -kiválasztó versenyét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét az idén Prágában rendezték meg, ahol a magyar tehetségek egy III. díjat és egy különdíjat nyertek el
A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) sikeres Kínai-Magyar Tudományos és Technológiai (TéT) üzletember találkozót szervezett székházában, melyen ígéretes magyar projektek mutatkoztak be a hazai KFI eredmények iránt komoly érdeklődést mutató kínai partnereknek
A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által meghirdetett 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny fődíjasát, Papp Gergelyt a Magyar Innovációs Szövetség két igen rangos nemzetközi versenyre is benevezte
A nemrég megjelent állami inkubátorprogram hatalmas érdeklődést keltett a hazai innovatív vállalkozások körében olyannyira, hogy a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) jelenleg pótlólagos források bevonását tervezi a Magyar Innovációs Szövetség által javasolt újragondolás vagy lényegi átdolgozás nélkül
Az NFÜ közzétette a „Technológiai start-up ökoszisztéma építés" tárgyú, a Kutatási és Technológiai Alap finanszírozásával megvalósuló pályázatot, valamint közzétételre került az „Akreditált Technológia Inkubátor" cím elnyerésére kiírt pályázat, anélkül, hogy előzetesen társadalmi/szakmai egyeztetésre bocsátották volna a tervezeteket. Sajnos a szóban forgó kiírások koncepcionálisan kiforratlanok, elnagyoltak és tele vannak belső ellentmondásokkal, így ebben a formában nem képes segíteni a start-up ökoszisztéma fejlődését. Számos esetben hiányoljuk a pályázat piackonformitását és azon elemeket, amelyek az innováció piaci implementálását támogatnák. Meg kell állapítanunk, hogy nincs olyan eleme a kiírásnak, amely elfogadható színvonalú lenne
Június 26-án, a Svéd-Magyar Innovációs Napok harmadik rendezvényeként konferenciát rendeztek a két ország tapasztalatainak cseréjére. Az oktatást és a kutatást, mint az innováció hajtómotorját erős górcső alatt vizsgálják világszerte. A rendezvénynek a Budapesti Műszaki Egyetem adott otthont
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments