FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: IT

IT

Átadták a felhasználóknak a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által üzemeltetett Komondor szuperszámítógépet. Az 5 petaflops összteljesítményű rendszer a világ TOP 500 szuperszámítógépének rangsorában rögtön a középmezőnyben debütált.

Már szinte minden szervezetnél használnak valamilyen monitoringvagy naplózó szoftvert arra, hogy nyomon kövessék a vállalati rendszerekben zajló informatikai folyamatokat és eseményeket, és ellenőrizzék az alkalmazások teljesítményét. A problémát csupán az jelenti az IT-szakemberek számára, hogy átlássák ezt a rengeteg adatot, amelyek mennyisége folyamatosan nő, így megnehezíti a rendszerben előforduló hibák, illetve azok okainak azonosítását. A Micro Focus szakértői szerint azonban a megfelelő ernyőeszköz segítségével minden szükséges információ rendszerezhető és kinyerhető, így a mesterséges intelligencia és a prediktív analitika képességeinek kihasználásával akár előre is megjósolhatók az esetleges problémák.

Pomezanski Máté irányítja a Telenor Magyarország digitális termékekért felelős igazgatóságát.

Kingston Technology felmérés a digitális eszközhasználati szokásokról

A szervezetek minden eddiginél több kockázattal néznek szembe napjainkban, különösen a kibertérben. Ezek egy részét ugyan átháríthatják például biztosításokon keresztül, ám a Micro Focus szakértői szerint a hatékony megoldást hosszú távon a kockázatok kezelése jelenti. A megfelelő technológiák segítségével ugyanis a vállalatok teljeskörűen biztosíthatják az adatok, alkalmazások és a felhasználói fiókok védelmét is.

Napjaink technológiai szuperhősei az informatikai biztonságért felelős szakemberek, akik nap mint nap igyekeznek megmenteni ha nem is a világot, de a cégeket és a különféle szervezeteket attól, hogy kiberbűnözők feltörjék a rendszereiket. Egy szuperhősnek pedig különleges segítőtárs dukál: például olyan mesterséges intelligencia, amely minden lehetséges téren megkönnyíti a dolgát azzal, hogy magától figyel milliónyi eseményt és riasztást. A Micro Focus most bemutatja, hogyan dolgozik az AI a biztonsági szakértők keze alá.

A konténertechnológia jelenti az új utat a gyors és kockázatmentes innovációhoz – derült ki a SUSE friss kutatásából. A konténerek megkönnyítik az alkalmazások fejlesztését, futtatását és hordozását, ezért már a vállalatok 87 százaléka alkalmazza az adatközpontokban és a felhőben. Az egyre népszerűbb megoldás használata a következő években várhatóan az erőforrásszegény edge területeken terjed leginkább, ahol egy év alatt máris 11 százalékos növekedést ért el.

Az IT munkaerő megtartása évek óta égető probléma a magyar piacon. A szakemberekért folyó harcban a magyar munkaerőpiacon sem a fizetési csekken álló összeg jelenti majd az egyetlen és mindent ütő „harci eszközt”. Az Abesse Informatikai Zrt. tulajdonos-alapítója ezt felismerve, organikus módon hozott létre egy vállalati modellt, mely működni látszik

A Dell, a teljes körű informatikai megoldások egyik vezető szállítója az IFA szakkiállításon mutatta be az iparágvezető XPS számítógépcsalád három legújabb tagját. A díjnyertes XPS 13 Ultrabook, az XPS 14 és XPS 15 laptopok termékválasztékát kiegészítő, sokoldalú modellek számos újdonságot kínálnak a magán és üzleti célú felhasználók számára. A PowerConnect 8100 switch termékcsalád használata növeli a vállalati létesítmények hálózatainak teljesítményét és méretezhetőségét, emellett csökkenti az üzemeltetési költségeket, az új termékek segítségével egyszerűbbé válik a rich media tartalmak megjelenítése, a felhasználói kommunikáció és az együttműködés támogatása

Bejelentették: a mobil iparágban eltöltött több mint 25 évnyi úttörő és vezető szerep után, a Nokia a Windows-alapú Nokia Booklet 3G-vel a személyi számítógépek világába is átülteti a mobilitásban megszerzett tapasztalatait és tudását

1. oldal / 2

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény