FőoldalÜzletEgy héten belül két nemzetközi díj az USA-ból
2013. május 29., szerda ::

Egy héten belül két nemzetközi díj az USA-ból

Az arizonai Phoenixben megrendezett 64. Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) Papp Gergely, Houstonban (Texas), a 6. fenntarthatósági olimpián (I-SWEEEP) Szalóki Csaba ért el harmadik helyezést. Mindketten a tavalyi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért helyezésük alapján indulhattak az USA-ban

Az Intel ISEF-re közel 1600 középiskolást hívtak meg az USA-ból, és további 70 országból. A kiállítással egybekötött döntőn közel ezer tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítják ki a végleges sorrendet.

Papp Gergely egyedi kialakítású hangszóró mágnes-kört épített. Ezáltal nagyobb érzékenységet, jobb hangminőséget, valamint jóval nagyobb hangnyomást sikerült elérnie. A hangszóró minden egyes alkatrésze (pille, membrán, perem, tekercs, kosár stb.) saját tervezésű, egyedi kialakítású.

A fiatalt Ivánka Gábor, szabadalmi ügyvivő, a hazai verseny egyik zsűritagja készítette fel és kísérte el a versenyre.

Az I-SWEEEP-en szintén 70 országból kiválasztott közel 600 diák állított ki, ahol Szalóki Csaba "Lapgát" című munkájával szerepelt.

A Magyar Innovációs Szövetség 2013. június 10-11-én, az Akvárium Klubban a két fiatalon kívül bemutatja az idei Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legtehetségesebb fiataljait, akik közül kerülnek ki a következő évi nemzetközi versenyeken szereplő fiatalok.

A Magyar Innovációs Szövetség honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény