A Bosch foglalja el a Nokia helyét Kolozsváron? A román kormány állami támogatást kíván nyújtani a német Bosch csoportnak, amely a Nokia által elhagyott Kolozsvár közeli ipari parkban szándékszik megtelepedni. A román kormány közleményben tudatta, hogy Emil Boc miniszterelnök fogadta csütörtök délelőtt Günther Gausst, a német társaság autóvillamossági részlegének alelnökét, aki a társaság kolozsvári terveiről tájékoztatta a kormányfőt. Emil Boc kijelentette, a román kormány kész állami támogatást nyújtani a munkahelyeket létrehozó társaságoknak, a Bosch esetében is ezt teszi.
image A Bosch foglalja el a Nokia helyét Kolozsváron?

Üzlet

Top Headline
Magyar alkalmazás tarol az Android Marketben

Magyar alkalmazás tarol az Android Marketben

A magyar fejlesztésű Táblamagazin alkalmazás a hazai androidos táblagépeken az ötödik legnépszerűbb program, mellyel olyan versenyzőket utasít maga mögé az Android Marketben, mint a Facebook, vagy az Angry Birds...

Egy hét múlva indul az első magyar műhold

Egy hét múlva indul az első magyar műhold

A Masat-1 műholdat február 9-én, magyar idő szerint előreláthatólag 11 és 13 óra között indítják útnak. A kilövést élőben közvetítik és aktuális pozíciója a cubesat.bme.hu honlapon is követhető...

Felavatták a Huawei európai ellátóközpontját Cserkúton

Felavatták a Huawei európai ellátóközpontját Cserkúton

Gao Jian, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete szerint a beruházás a Kína és Magyarország között egyre erősödő gazdasági kapcsolat jele

A mobiltelefon-gyártás 2011 IV. negyedévében

A mobiltelefon-gyártás 2011 IV. negyedévében

Továbbra is piacvezető az Apple. Javulóban a Nokia helyzete

Orvoselektronikai kiállítás és konferencia Londonban

Orvoselektronikai kiállítás és konferencia Londonban

A londoni Business Design Centre ad otthont május 2-3-án a 28 éve működő HC-nek (Health Informatics Conference)

Konstruktőr

Top Headline
Szupergyors és hatékony ES1x diódák

Szupergyors és hatékony ES1x diódák

Az új szupergyors és nem utolsósorban hatékony Diotec ES1x sorozatú diódák lehetővé teszik a teljesítményveszteségek további csökkentését a nagyon gyors áramkörökben is

NyÁK-tervezőknek: CadSoft EAGLE

NyÁK-tervezőknek: CadSoft EAGLE

A Premier Farnell jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tervezőmérnököket közösséggé szervezze. Ennek egyik módszere, hogy hatékony fejlesztőeszközöket tesz elérhetővé számukra. A NyÁK-tervezést megkönnyítő...

Saját transzformátort tervezne? Nincs rá szükség!

Saját transzformátort tervezne? Nincs rá szükség!

A Myrra kapcsolóüzemű tápforrásokhoz gyártott transzformátoraival megspórolhatja a magas-frekvenciás transzformátorok bonyolult tervezését és nyugodtan koncentrálhat kapcsolóüzemű tápja saját igényei szerint történő megtervezésére...

Miniatűr foto-mikroszenzor az Omrontól

Miniatűr foto-mikroszenzor az Omrontól

Az Omron Electronics Components B.V. bejelentette, hogy saját tudomása szerint piacra dobta a világ legkisebb foto-mikroszenzor termékét, amely miniatűr méretén felül kiváló érzékelési teljesítményt is biztosít. A mindössze 3,2×1,9×1,1...

Új, IP20-as modulári tokozat a Weidmüller-től

Új, IP20-as modulári tokozat a Weidmüller-től

A Farnell bejelentette, hogy raktárról szállítja a Weidmüller cég új CH20M moduláris elektronikus tokozatát, amelyet elsősorban olyan önálló elektronikai szerelvények professzionális tokozására szántak, amelyeket elektromos kapcsolószekrényben...

Gyártósor

Top Headline
Stencil mosó berendezés az Aqueous-tól

Stencil mosó berendezés az Aqueous-tól

SMT gyártósorok hatékony működtetéséhez elengedhetetlen infrastruktúrális eszköz a professzionális stencil mosó. Az Aqueous Technology berendezés családja 3 elemből (ECO, LD, CLR) áll. Az ECO viszonylag kis mosótérrel, kisebb ultrahangos...

Lézeres megmunkáló berendezések a Control Micro Systems-től

Lézeres megmunkáló berendezések a Control Micro Systems-től

Az elektronikai gyártósorok egyre szélesebb körben alkalmazott berendezései a különféle megmunkáló lézerek. A Control Micro Systems lézeri fémek, kerámiák, műanyagok, papír vágására és fúrására alkalmasak. A legtöbb típus CO2...

InterSelect in-line szelektív forrasztó berendezések Németországból

InterSelect in-line szelektív forrasztó berendezések Németországból

Míg pár évvel ezelőtt még csak az egyszerűbb szelektív forrasztógépek voltak a gyártók kínálatában, mára a nagyobb termelékenység igényeit kiszolgálva megjelent a szelektív forrasztógépek új generációja, az in-line szelektív...

Kis alapterületű, függőleges kemencék hosszabb kikeményítési folyamatokhoz

Manapság egyre gyakrabban találkozunk a szerelt áramköri lapokon alakkövető bevonattal, műgyanta kiöntőanyagokkal, fedőrétegekkel, illetve más, viszonylag hosszabb hőkezelési (kikeményítési, térhálósítási) eljárással. Hasonlóak...

SMD alkatrész tároló torony

SMD alkatrész tároló torony

...

Rendszerintegrátor

Top Headline
Kézi oszcilloszkópok 100 és 200 MHz sávszélességgel az Agilent kínálatában

Kézi oszcilloszkópok 100 és 200 MHz sávszélességgel az Agilent kínálatában

Az Agilent bemutatta U1610 és U1620 típusú, 100 ill. 200 MHz sávszélességű, kétcsatornás kézi oszcilloszkópjait. Az 5,7 hüvelyk képátlójú, színes, VGA képfelbontású TFT LCD-vel rendelkező műszerek asztali műszerekkel összemérhető...

A China Mobile Rohde & Schwarz készülékkel tesztel

A China Mobile Rohde & Schwarz készülékkel tesztel

A kínai cég az R&S CMW500 típusú berendezéssel teszteli saját, TD-LTE telekommunikációs hálózatát

Nyomtassunk a repülőtéren is

Nyomtassunk a repülőtéren is

Az Epson új, speciális pontmátrix nyomtatót dob piacra, az FX-890A-t, amely modellt kifejezetten a repülőtereken felmerülő igényekre tervezték

A következő generációs mechanikai tesztelő rendszer

A következő generációs mechanikai tesztelő rendszer

A rendszer kombinálja a valósidejű szimulációt valós, fizikai ki/bemenetekkel, amely már évtizedek óta hasznos tervezési/modellezési eljárás (ld. a HIL - Hardware in the Loop alkalmazásait)

Telepítsünk Canon projektort!

Telepítsünk Canon projektort!

A Canon bemutatta a nagyteljesítményű XEED projektorcsalád legújabb tagját, a WUX5000 modellt. A projektor magas, 5000 lumenes fényerejének, valamint a cserélhető Canon objektíveknek és egyéb szolgáltatásoknak köszönhetően minden eddiginél...

1999. szeptember 23-án a Mars klimatikus viszonyait vizsgálatára készült műhold belépett annak légterébe, elemeire esett és az óta sem hallatott magáról. Vajon ez egy elkerülhetetlen katasztrófa volt vagy egy jobb műholddal sikeresebb leszállást érhettek volna el? Valójában mi vezetett az adófizetők 125 millió dollárjából épült űrszonda elvesztéséhez?

Az ábra rámutat egy igen primitív okra, amely valójában minden nap okozhat súlyos vesztességeket esetleg katasztrófákat. Az történt, hogy az űrszondát kivitelező és egyben annak Marshoz vezető útvonalát megtervező szakemberek egy része metrikus, másik része pedig angolszász mértékegységben gondolkodott - és sajnos - számolt is. Az eredmény a Mars közeli röppályában bekövetkezett óriási eltérés s ennek folyományként a szonda megsemmisülése lett.

A tisztelt Olvasó engedje meg nekem, hogy az aggályaimat általánosan is megfogalmazzam:
az a tény, hogy a globalizált világunkban nincs egységesen és kötelezően használt mértékegység, az emberiségnek lám milyen sokba kerül s fog kerülni. A kevésbé látványos kudarcokkal járó, egységességért, szabványosságért kiáltó megoldásokról senki nem beszél. Említek egyet s lehet, hogy ez nem is lényegtelen: a számítógépek operációs rendszereit nemzeti nyelveken lehet elsősorban megvásárolni, ami az - majdnem kizárólagosan angol nyelvű - alkalmazásokkal súlyos konfliktusba kerülhet (napi tapasztalatom). Gondoljuk csak meg, hogy a számítógépeknek milyen területeken (ipari, közgazdasági, pénzügyi stb.), milyen biztonsági környezetben kell, hogy megfelelően működjenek. Talán nem túlzás, hogy az általam említett "apróság" előbb-utóbb elég komoly "földi" katasztrófát fog okozni. S a többi problémaforrást még nem is említettem...

További információ

Kategória: Rendszerintegrátor