A Bosch foglalja el a Nokia helyét Kolozsváron? A román kormány állami támogatást kíván nyújtani a német Bosch csoportnak, amely a Nokia által elhagyott Kolozsvár közeli ipari parkban szándékszik megtelepedni. A román kormány közleményben tudatta, hogy Emil Boc miniszterelnök fogadta csütörtök délelőtt Günther Gausst, a német társaság autóvillamossági részlegének alelnökét, aki a társaság kolozsvári terveiről tájékoztatta a kormányfőt. Emil Boc kijelentette, a román kormány kész állami támogatást nyújtani a munkahelyeket létrehozó társaságoknak, a Bosch esetében is ezt teszi.
image A Bosch foglalja el a Nokia helyét Kolozsváron?

Üzlet

Top Headline
Magyar alkalmazás tarol az Android Marketben

Magyar alkalmazás tarol az Android Marketben

A magyar fejlesztésű Táblamagazin alkalmazás a hazai androidos táblagépeken az ötödik legnépszerűbb program, mellyel olyan versenyzőket utasít maga mögé az Android Marketben, mint a Facebook, vagy az Angry Birds...

Egy hét múlva indul az első magyar műhold

Egy hét múlva indul az első magyar műhold

A Masat-1 műholdat február 9-én, magyar idő szerint előreláthatólag 11 és 13 óra között indítják útnak. A kilövést élőben közvetítik és aktuális pozíciója a cubesat.bme.hu honlapon is követhető...

Felavatták a Huawei európai ellátóközpontját Cserkúton

Felavatták a Huawei európai ellátóközpontját Cserkúton

Gao Jian, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete szerint a beruházás a Kína és Magyarország között egyre erősödő gazdasági kapcsolat jele

A mobiltelefon-gyártás 2011 IV. negyedévében

A mobiltelefon-gyártás 2011 IV. negyedévében

Továbbra is piacvezető az Apple. Javulóban a Nokia helyzete

Orvoselektronikai kiállítás és konferencia Londonban

Orvoselektronikai kiállítás és konferencia Londonban

A londoni Business Design Centre ad otthont május 2-3-án a 28 éve működő HC-nek (Health Informatics Conference)

Konstruktőr

Top Headline
Szupergyors és hatékony ES1x diódák

Szupergyors és hatékony ES1x diódák

Az új szupergyors és nem utolsósorban hatékony Diotec ES1x sorozatú diódák lehetővé teszik a teljesítményveszteségek további csökkentését a nagyon gyors áramkörökben is

NyÁK-tervezőknek: CadSoft EAGLE

NyÁK-tervezőknek: CadSoft EAGLE

A Premier Farnell jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tervezőmérnököket közösséggé szervezze. Ennek egyik módszere, hogy hatékony fejlesztőeszközöket tesz elérhetővé számukra. A NyÁK-tervezést megkönnyítő...

Saját transzformátort tervezne? Nincs rá szükség!

Saját transzformátort tervezne? Nincs rá szükség!

A Myrra kapcsolóüzemű tápforrásokhoz gyártott transzformátoraival megspórolhatja a magas-frekvenciás transzformátorok bonyolult tervezését és nyugodtan koncentrálhat kapcsolóüzemű tápja saját igényei szerint történő megtervezésére...

Miniatűr foto-mikroszenzor az Omrontól

Miniatűr foto-mikroszenzor az Omrontól

Az Omron Electronics Components B.V. bejelentette, hogy saját tudomása szerint piacra dobta a világ legkisebb foto-mikroszenzor termékét, amely miniatűr méretén felül kiváló érzékelési teljesítményt is biztosít. A mindössze 3,2×1,9×1,1...

Új, IP20-as modulári tokozat a Weidmüller-től

Új, IP20-as modulári tokozat a Weidmüller-től

A Farnell bejelentette, hogy raktárról szállítja a Weidmüller cég új CH20M moduláris elektronikus tokozatát, amelyet elsősorban olyan önálló elektronikai szerelvények professzionális tokozására szántak, amelyeket elektromos kapcsolószekrényben...

Gyártósor

Top Headline
Stencil mosó berendezés az Aqueous-tól

Stencil mosó berendezés az Aqueous-tól

SMT gyártósorok hatékony működtetéséhez elengedhetetlen infrastruktúrális eszköz a professzionális stencil mosó. Az Aqueous Technology berendezés családja 3 elemből (ECO, LD, CLR) áll. Az ECO viszonylag kis mosótérrel, kisebb ultrahangos...

Lézeres megmunkáló berendezések a Control Micro Systems-től

Lézeres megmunkáló berendezések a Control Micro Systems-től

Az elektronikai gyártósorok egyre szélesebb körben alkalmazott berendezései a különféle megmunkáló lézerek. A Control Micro Systems lézeri fémek, kerámiák, műanyagok, papír vágására és fúrására alkalmasak. A legtöbb típus CO2...

InterSelect in-line szelektív forrasztó berendezések Németországból

InterSelect in-line szelektív forrasztó berendezések Németországból

Míg pár évvel ezelőtt még csak az egyszerűbb szelektív forrasztógépek voltak a gyártók kínálatában, mára a nagyobb termelékenység igényeit kiszolgálva megjelent a szelektív forrasztógépek új generációja, az in-line szelektív...

Kis alapterületű, függőleges kemencék hosszabb kikeményítési folyamatokhoz

Manapság egyre gyakrabban találkozunk a szerelt áramköri lapokon alakkövető bevonattal, műgyanta kiöntőanyagokkal, fedőrétegekkel, illetve más, viszonylag hosszabb hőkezelési (kikeményítési, térhálósítási) eljárással. Hasonlóak...

SMD alkatrész tároló torony

SMD alkatrész tároló torony

...

Rendszerintegrátor

Top Headline
Kézi oszcilloszkópok 100 és 200 MHz sávszélességgel az Agilent kínálatában

Kézi oszcilloszkópok 100 és 200 MHz sávszélességgel az Agilent kínálatában

Az Agilent bemutatta U1610 és U1620 típusú, 100 ill. 200 MHz sávszélességű, kétcsatornás kézi oszcilloszkópjait. Az 5,7 hüvelyk képátlójú, színes, VGA képfelbontású TFT LCD-vel rendelkező műszerek asztali műszerekkel összemérhető...

A China Mobile Rohde & Schwarz készülékkel tesztel

A China Mobile Rohde & Schwarz készülékkel tesztel

A kínai cég az R&S CMW500 típusú berendezéssel teszteli saját, TD-LTE telekommunikációs hálózatát

Nyomtassunk a repülőtéren is

Nyomtassunk a repülőtéren is

Az Epson új, speciális pontmátrix nyomtatót dob piacra, az FX-890A-t, amely modellt kifejezetten a repülőtereken felmerülő igényekre tervezték

A következő generációs mechanikai tesztelő rendszer

A következő generációs mechanikai tesztelő rendszer

A rendszer kombinálja a valósidejű szimulációt valós, fizikai ki/bemenetekkel, amely már évtizedek óta hasznos tervezési/modellezési eljárás (ld. a HIL - Hardware in the Loop alkalmazásait)

Telepítsünk Canon projektort!

Telepítsünk Canon projektort!

A Canon bemutatta a nagyteljesítményű XEED projektorcsalád legújabb tagját, a WUX5000 modellt. A projektor magas, 5000 lumenes fényerejének, valamint a cserélhető Canon objektíveknek és egyéb szolgáltatásoknak köszönhetően minden eddiginél...

A fénykibocsátó diódák (LED-ek) jelentik a világítástechnika jövőjét. Már ma is számos világítástechnikai feladatban alkalmazzák őket, így utcák, vitrinek, de még autók vagy villamosok világítására is. A LED-ek világítástechnikai előnyei nyilvánvalóak: alacsony energiafelvétel, egyenletes fényeloszlás, hosszú élettartam, robusztusság. A LED-ek által kibocsátott fényben nincsenek ultraibolya és infravörös összetevők, a megvilágított felületek ennek következtében nem tompulnak. A LED-ek továbbá hőre érzékeny felületek megvilágítására is használhatók...

Tudjuk, hogy a LED-ek egyelőre nem minden esetben képesek felváltani az izzólámpás és fénycsöves világítást, többnyire technikai okok miatt, az új, innovatív alkalmazások azonban sorozatban törik át ezeket a gátakat, és törnek utat az új LED-es alkalmazásoknak - egyebek mellett - a hangulatvilágítás, környezeti megvilágítás és épületvilágítás területén is. Az RGB LED-eket éppen ezekben az alkalmazásokban lehet előszeretettel alkalmazni.
Az RGB LED-es megvilágítás egyik nagy előnye a tervezési rugalmasság, ugyanis adott a lehetőség például egy alkalmazáson belül a megvilágítás színének megváltoztatására és a színháromszög bármely színének színhű reprodukálására. Az angliai Surrey Egyetem által végzett kutatás szerint a hagyományos helyett alkalmazott enyhe kékes fény jelentősen és egyértelműen javította az irodai dolgozók koncentrálóképességét és hangulatát.

1. ábra. Alapvető világítási elrendezés diszkrét tokozású RGB LED-ekkel 1. ábra. Alapvető világítási elrendezés diszkrét tokozású RGB LED-ekkel
Az RGB LED-ek alkalmazásba való tervezésére számos lehetőség nyílik. Egy megoldás például egyedülálló piros, zöld vagy kék színű LED-ek, illetve azok felületszerelhető, egy tokban három chipet tartalmazó variánsainak használata. A hagyományos, színenként egychipes alkalmazásban a LED-chipek közötti rés relatív nagy, az 1. ábrán látható esetben ez pl. 5 mm.
2. ábra. Színek összemosódása az alapvető világítási elrendezésben diszkrét tokozású RGB LED-ekkel (az RGB-színek összemosódása relatív nagy chipek közötti térközzel valósítható meg) 2. ábra. Színek összemosódása az alapvető világítási elrendezésben diszkrét tokozású RGB LED-ekkel (az RGB-színek összemosódása relatív nagy chipek közötti térközzel valósítható meg)
Ha feszültséget kapcsolunk a három LED-re, akkor az 5 mm-es chipek közötti távolság a színek összemosódása miatt szembetűnik, amely bizonyos esetekben még hasznos is lehet (lásd 2. ábra).
3. ábra. Alapvető világítási elrendezés 3 az 1-ben tokozású RGB LED-ekkel 3. ábra. Alapvető világítási elrendezés 3 az 1-ben tokozású RGB LED-ekkel
Most lássuk, melyek a lehetőségeink egy három chipet egyetlen tokozásban tömörítő RGB LED-nél! Ebben az esetben a chipek közötti térköz töredéke az előző esetben látotténak, a 3. ábrán mutatott esetben pl. 1,5 mm.
4. ábra. Színek összemosódása az alapvető világítási elrendezésben 3 az 1-ben tokozású RGB LED-ekkel (hatékonyabb színösszemosódás kisebb csipek közötti térközzel) 4. ábra. Színek összemosódása az alapvető világítási elrendezésben 3 az 1-ben tokozású RGB LED-ekkel (hatékonyabb színösszemosódás kisebb csipek közötti térközzel)
A következmény pedig nem más, mint egy kedvezőbb színösszemosási lehetőség (lásd 4. ábra).
Ez a második megoldás lehetővé teszi a világítástechnikai fejlesztőmérnök számára, hogy kompaktabb méretű, méretei ellenére kiváló tervezési rugalmasságú világítási rendszert tervezzen.
5-7. ábra. Az Avago Technologies ASMT-QTB0, ASMT-YTB0 és ASMT-MT00 típusjelű RGB LED termékei 5-7. ábra. Az Avago Technologies ASMT-QTB0, ASMT-YTB0 és ASMT-MT00 típusjelű RGB LED termékei
A három az egyben megoldások többféle kivitelben érhetők el. Ezek közül a leggyakrabban használtak a felületszerelhető PLCC4 és PLCC6 változatok, amelyeket többnyire dekoratív célú világításban használnak, az olyan alkalmazásoknál pedig, mint a videófalak vagy sportarénai óriáskivetítők és reklámtáblák, már standard alapeszköznek számítanak. Színkeverési arányuk kimagasló, ezért mozgóképeket is nagy színhűséggel képesek visszaadni. Fontos, hogy a három alapszínt adó chipnél az arány 30% vörös, 60% zöld és 10% kék legyen, amely az optimális színkeverést biztosítja. A tokozáson belüli három LED-chip sor vagy háromszög alakban is elrendezhető, a tokozás felületének fekete színe pedig közvetlen napfénynél nagyobb kontrasztot ad. Ezek a hármas LED-ek jellemzően 20 mA áramot vesznek fel, de környezeti vagy épületvilágításra az Avago Technologies kínál 3×1 W teljesítményű, 350 mA áramfelvételű chiphármasokat is, kimagasló fényintenzitással. Az RGB Moonstone(r) ASMT-MT00 termék 350 mA meghajtóáramnál 108 lumen fényáramot ad le a három LED-chip szimultán meghajtása esetén. Ha a három alapszínt adó chipből fehér színt akarunk nyerni, még mindig 90 lumen fényáram marad elérhető. Az 5-7. ábrán az egyes termékeket láthatjuk.
Az SMD-s megoldások egyik legfontosabb előnye a széles betekintési szög, amely a legtöbb esetben 120°. A nagy teljesítményű LED-eknél egy második lencsével a szög csökkenthető és a fényáram fókuszálható, amennyiben az alkalmazáshoz erre szükség van. Ebben az esetben olyan speciális lencsét kell használni, amelyik optimálisan dolgozza fel optikailag a három chip színkeverékét.
Az angol Polymer Optics vállalat rendelkezik ehhez való, megfelelő megoldással. Ilyen esetben egy fehér fényű LED-ekhez való standard lencse nem használható, mivel ezek nem képesek szekunder szín megjelenítésére. Az eredmény ilyen esetben az lenne, hogy a három chip fénye pontként vagy egyedi színként látszana. A nagy teljesítményű RGB LED-ek további előnye, hogy az egyes chipek külön-külön is vezérelhetőek.
8. ábra. A hőterjedés útvonala az RGB LED termékekben 8. ábra. A hőterjedés útvonala az RGB LED termékekben
A chipeket tömörítő tokozásokat a felső és alsó részükön további, disszipációt elősegítő felületekkel látják el. A nagy teljesítményű LED-ek tokozásához és a reflektorhoz nagy állóképességű polyphtalimid anyagokat használnak fel. Ezekkel az anyagokkal jó minőségű reflektálás, valamint nagy hőmérséklet- és UV-fény-állóság érhető el. A vezetőkeret anyaga a kis termikus ellenállású réz. A 8. ábra a hőterjedés útvonalát mutatja.
9. ábra. Az RGB LED-eken végzett termikus szimuláció eredménye 9. ábra. Az RGB LED-eken végzett termikus szimuláció eredménye
A nagy teljesítményű RGB LED-ek fejlesztésekor termikus szimulációt végeztek, amelyek alapján a tokozás termikus stabilitását a tervezőmérnökök kellőképpen fel tudták mérni (lásd 9. ábra).
10. ábra. RGB LED-es megvilágítási rendszer egy bárban 10. ábra. RGB LED-es megvilágítási rendszer egy bárban
A leírtaknak megfelelően az RGB LED-es világítástechnikának számos lehetséges alkalmazása és megközelítése van. Ezek legtöbbje egyedi igények szerint kivitelezett alkalmazás, mivel minden egyes világítástechnikai feladat egyedi megközelítést igényel. Az RGB LED-ek kiváló tervezési rugalmasságot adnak a világítástechnikai, kiváltképp pedig az épület- és környezeti megvilágításoknál. Remek példa erre a 10. ábrán látható, DMX-vezérlésű világítás, amelyet egy bárban valósítottak meg. A világítási rendszerrel kreatív fényjátékok, színátmenetek és egyéb hatások egyszerűen és kiváló színhűséggel és térérzettel generálhatók, mindössze néhány, nagy teljesítményű RGB LED felhasználásával. A LED-es rendszer ráadásul távvezérelhető is, de a komputeres vagy központi vezérlős irányítás is megoldható.
11. ábra. Dekoratív célú megvilágítás RGB LED-es rendszerrel 11. ábra. Dekoratív célú megvilágítás RGB LED-es rendszerrel
A dekoratív célú megvilágítás (lásd 11. ábra) otthonokban, éttermekben éppúgy elképzelhető, mint hotelek wellness-részlegeiben vagy bárok, diszkók hangulatvilágítási kellékeként. Az RGB LED-ekkel való egyszerű munka és az általuk biztosított tervezési rugalmasság már ezeknél az alkalmazásoknál is bizonyította a technológia rátermettségét.
Az Avago Technologies kínálatában megtalálható mindaz, ami egy, a fentiekben ismertetett világítási alkalmazás tervezéséhez szükséges. A Farnell alkatrész-disztribútor vállalat kínálatából már másnapi szállítással elérhető - több mint 3400 fajta Avago alkatrész között - a www.farnell.com/hu weboldalon lehet böngészni.

Kapcsolódó cikkek

A Farnell weboldalának új funkcióival továbbra is szabványt állít fel az online tranzakciókban

A Farnell bejelentette, hogy bevezette innovatívabb, környezetbarát csomagolási megoldásait

60 másodperces útmutatók

Új online-közösség az elektronikai tervezőmérnökök fejlesztési lehetőségeiért

A Farnell és Linear Technology együttműködését megerősítette a több mint 800 új termék bevezetése

A Farnell - az elektronikai alkatrészek vezető forgalmazója - számos új kezdeményezés és folyamat bevezetésével továbbra is fejleszti és bővíti az iparágban vezető weboldalát annak érdekében, hogy felgyorsítsa ...
A több millió polietilén tasakot biológiailag lebomló, disszipatív tasakok váltják fel. A Farnell, a vezető többcsatornás, magas színvonalú szolgáltatást nyújtó forgalmazó elsőként vezette be innovatív ...
3. 60 másodperces útmutatók
(Konstruktőr Klub menü/Alkatrészvilág)
60 másodperces útmutatók a Farnelltől Az új, 60 másodperces útmutatók lehetővé teszik a mérnökök számára az összetett jogszabályok gyors megértését. A Farnell, a többcsatornás alkatrész-forgalmazás ...
4. Új online-közösség az elektronikai tervezőmérnökök fejlesztési lehetőségeiért
(Konstruktőr Klub menü/Elektronikai Tervezés, szimuláció)
... elektronikai tervezőmérnökök számára kínál nélkülözhetetlen információforrást egy helyen" - mondta Kevin Yapp, az element-14 mögött álló szervezet, a Premier Farnell innovációs vezetője. "Ez ...
A Farnell - a vezető többcsatornás forgalmazó - a Linear Technology vállalat több mint 800 új termékével bővítette a már meglévő termékkínálatát. Az eszközök között megtalálható a nagyteljesítményű ...
A Farnell - a többcsatornás forgalmazás vezetője - bejelentette, hogy ingyenes másnapi, raktárról történő szállítással kínálja az Agilent Technologies digitális tárolós oszcilloszkópjának új DSO1000 ...
A Farnell egy új, innovatív online műszaki oktatási szolgáltatást vezetett be. A TechCast® néven ismert szolgáltatást az a felismerés hívta életre, hogy az elektronikai megoldások egyre komplexebbek. ...
A Farnell - a többcsatornás forgalmazás vezetője - kínálatában most megjelent a Harwin Mix-Tek Datamate csatlakozóinak választéka, amely egy kompakt csomagban egyesíti a magas színvonalú teljesítményt ...
A Farnell, az elektronikai alkatrészek vezető forgalmazója úgy döntött, hogy vásárlói számára izgalmassá teszi ezt a nyarat, és esélyt ad arra, hogy részt vehessenek a Budapesten megrendezésre kerülő ...
10. 70 éves elektronikai sikertörténetét ünnepelte a Farnell

Kategória: Cikk archívum