A Bosch foglalja el a Nokia helyét Kolozsváron? A román kormány állami támogatást kíván nyújtani a német Bosch csoportnak, amely a Nokia által elhagyott Kolozsvár közeli ipari parkban szándékszik megtelepedni. A román kormány közleményben tudatta, hogy Emil Boc miniszterelnök fogadta csütörtök délelőtt Günther Gausst, a német társaság autóvillamossági részlegének alelnökét, aki a társaság kolozsvári terveiről tájékoztatta a kormányfőt. Emil Boc kijelentette, a román kormány kész állami támogatást nyújtani a munkahelyeket létrehozó társaságoknak, a Bosch esetében is ezt teszi.
image A Bosch foglalja el a Nokia helyét Kolozsváron?

Üzlet

Top Headline
Magyar alkalmazás tarol az Android Marketben

Magyar alkalmazás tarol az Android Marketben

A magyar fejlesztésű Táblamagazin alkalmazás a hazai androidos táblagépeken az ötödik legnépszerűbb program, mellyel olyan versenyzőket utasít maga mögé az Android Marketben, mint a Facebook, vagy az Angry Birds...

Egy hét múlva indul az első magyar műhold

Egy hét múlva indul az első magyar műhold

A Masat-1 műholdat február 9-én, magyar idő szerint előreláthatólag 11 és 13 óra között indítják útnak. A kilövést élőben közvetítik és aktuális pozíciója a cubesat.bme.hu honlapon is követhető...

Felavatták a Huawei európai ellátóközpontját Cserkúton

Felavatták a Huawei európai ellátóközpontját Cserkúton

Gao Jian, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete szerint a beruházás a Kína és Magyarország között egyre erősödő gazdasági kapcsolat jele

A mobiltelefon-gyártás 2011 IV. negyedévében

A mobiltelefon-gyártás 2011 IV. negyedévében

Továbbra is piacvezető az Apple. Javulóban a Nokia helyzete

Orvoselektronikai kiállítás és konferencia Londonban

Orvoselektronikai kiállítás és konferencia Londonban

A londoni Business Design Centre ad otthont május 2-3-án a 28 éve működő HC-nek (Health Informatics Conference)

Konstruktőr

Top Headline
Szupergyors és hatékony ES1x diódák

Szupergyors és hatékony ES1x diódák

Az új szupergyors és nem utolsósorban hatékony Diotec ES1x sorozatú diódák lehetővé teszik a teljesítményveszteségek további csökkentését a nagyon gyors áramkörökben is

NyÁK-tervezőknek: CadSoft EAGLE

NyÁK-tervezőknek: CadSoft EAGLE

A Premier Farnell jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tervezőmérnököket közösséggé szervezze. Ennek egyik módszere, hogy hatékony fejlesztőeszközöket tesz elérhetővé számukra. A NyÁK-tervezést megkönnyítő...

Saját transzformátort tervezne? Nincs rá szükség!

Saját transzformátort tervezne? Nincs rá szükség!

A Myrra kapcsolóüzemű tápforrásokhoz gyártott transzformátoraival megspórolhatja a magas-frekvenciás transzformátorok bonyolult tervezését és nyugodtan koncentrálhat kapcsolóüzemű tápja saját igényei szerint történő megtervezésére...

Miniatűr foto-mikroszenzor az Omrontól

Miniatűr foto-mikroszenzor az Omrontól

Az Omron Electronics Components B.V. bejelentette, hogy saját tudomása szerint piacra dobta a világ legkisebb foto-mikroszenzor termékét, amely miniatűr méretén felül kiváló érzékelési teljesítményt is biztosít. A mindössze 3,2×1,9×1,1...

Új, IP20-as modulári tokozat a Weidmüller-től

Új, IP20-as modulári tokozat a Weidmüller-től

A Farnell bejelentette, hogy raktárról szállítja a Weidmüller cég új CH20M moduláris elektronikus tokozatát, amelyet elsősorban olyan önálló elektronikai szerelvények professzionális tokozására szántak, amelyeket elektromos kapcsolószekrényben...

Gyártósor

Top Headline
Stencil mosó berendezés az Aqueous-tól

Stencil mosó berendezés az Aqueous-tól

SMT gyártósorok hatékony működtetéséhez elengedhetetlen infrastruktúrális eszköz a professzionális stencil mosó. Az Aqueous Technology berendezés családja 3 elemből (ECO, LD, CLR) áll. Az ECO viszonylag kis mosótérrel, kisebb ultrahangos...

Lézeres megmunkáló berendezések a Control Micro Systems-től

Lézeres megmunkáló berendezések a Control Micro Systems-től

Az elektronikai gyártósorok egyre szélesebb körben alkalmazott berendezései a különféle megmunkáló lézerek. A Control Micro Systems lézeri fémek, kerámiák, műanyagok, papír vágására és fúrására alkalmasak. A legtöbb típus CO2...

InterSelect in-line szelektív forrasztó berendezések Németországból

InterSelect in-line szelektív forrasztó berendezések Németországból

Míg pár évvel ezelőtt még csak az egyszerűbb szelektív forrasztógépek voltak a gyártók kínálatában, mára a nagyobb termelékenység igényeit kiszolgálva megjelent a szelektív forrasztógépek új generációja, az in-line szelektív...

Kis alapterületű, függőleges kemencék hosszabb kikeményítési folyamatokhoz

Manapság egyre gyakrabban találkozunk a szerelt áramköri lapokon alakkövető bevonattal, műgyanta kiöntőanyagokkal, fedőrétegekkel, illetve más, viszonylag hosszabb hőkezelési (kikeményítési, térhálósítási) eljárással. Hasonlóak...

SMD alkatrész tároló torony

SMD alkatrész tároló torony

...

Rendszerintegrátor

Top Headline
Kézi oszcilloszkópok 100 és 200 MHz sávszélességgel az Agilent kínálatában

Kézi oszcilloszkópok 100 és 200 MHz sávszélességgel az Agilent kínálatában

Az Agilent bemutatta U1610 és U1620 típusú, 100 ill. 200 MHz sávszélességű, kétcsatornás kézi oszcilloszkópjait. Az 5,7 hüvelyk képátlójú, színes, VGA képfelbontású TFT LCD-vel rendelkező műszerek asztali műszerekkel összemérhető...

A China Mobile Rohde & Schwarz készülékkel tesztel

A China Mobile Rohde & Schwarz készülékkel tesztel

A kínai cég az R&S CMW500 típusú berendezéssel teszteli saját, TD-LTE telekommunikációs hálózatát

Nyomtassunk a repülőtéren is

Nyomtassunk a repülőtéren is

Az Epson új, speciális pontmátrix nyomtatót dob piacra, az FX-890A-t, amely modellt kifejezetten a repülőtereken felmerülő igényekre tervezték

A következő generációs mechanikai tesztelő rendszer

A következő generációs mechanikai tesztelő rendszer

A rendszer kombinálja a valósidejű szimulációt valós, fizikai ki/bemenetekkel, amely már évtizedek óta hasznos tervezési/modellezési eljárás (ld. a HIL - Hardware in the Loop alkalmazásait)

Telepítsünk Canon projektort!

Telepítsünk Canon projektort!

A Canon bemutatta a nagyteljesítményű XEED projektorcsalád legújabb tagját, a WUX5000 modellt. A projektor magas, 5000 lumenes fényerejének, valamint a cserélhető Canon objektíveknek és egyéb szolgáltatásoknak köszönhetően minden eddiginél...

Az új Windows Phone szoftverre épülő HTC Touch2 egyszerű és kényelmes használatot biztosít, megkönnyíti az emberekkel való kapcsolattartást és a friss információk követését.A kompakt és stílusos okostelefon egyike az első mobiltelefonoknak, amelyeken az új Windows Phone szoftver fut

A Windows Mobile 6.5-nek és az új Windows Phone-szolgáltásoknak - mint például a My Phone és a Windows Marketplace - köszönhetően a HTC Touch2 teljes érintőképernyős élményt kínál, ami egyszerűvé teszi a telefon használatát. A Touch2 a HTC érintésalapú telefonjainak portfólióját gazdagítja, és továbbfejlesztett érintési élményt nyújt az emberek még szélesebb körének.
"A HTC Touch2 az ismerős érintőképernyős élményt biztosítja, amit emberek milliói ismertek meg és várnak el a HTC-től, mindennapjaik során - mondta el Peter Chou, a HTC Corporation vezérigazgatója. - Legyen szó telefonálásról, időpont-egyeztetésről, vagy egy fontos e-mail megválaszolásáról, a HTC Touch2-ben minden egy érintésnyire megtalálható!"
A HTC Touch2 gondoskodik arról, hogy minden "ujjközelben" legyen, méghozzá olyan kompakt kivitelezésben, ami kényelmesen illik az ember kezébe. A továbbfejlesztett okostelefonban számos HTC-fejlesztés megtalálható, beleértve a TouchFLO-t, a még kényelmesebbé tett felhasználói felületet, amely például időjárással kapcsolatos információ-frissítést tartalmaz, és gyors hozzáférést biztosít a legnépszerűbb alkalmazásokhoz. Ezenfelül a Touch2-vel elérhető a például Google Maps for Mobile, a YouTube és további hasznos programok.
Új Windows-telefonként a HTC Touch2 felvonultatja a Windows Mobile 6.5 kiváló üzenetkezelési és böngészési képességeit. A kategória legjobb e-mail-élménye - kiegészülve a Microsoft Exchange szinkronizációs lehetőséggel - biztosítja számunkra, hogy több e-mail-fiókot ellenőrizzünk és kezeljünk egyszerre.
Az újradizájnolt Internet Explorer Mobile-nak köszönhetően a Touch2 pontosan jeleníti meg az asztali számítógépre optimalizált weblapokat is, lehetővé téve ezzel a felhasználónak, hogy a tartalmakat eredeti formájukban tapasztalja meg. A HTC Touch2 tartalmaz egy nagyítósávot, amelynek segítségével a számunkra megfelelő méretűre állíthatjuk a szövegeket. Továbbá nagyíthatunk és kicsinyíthetünk is vele, hogy könnyebben megtalálhassuk és élvezhessük, amit keresünk. Az Internet Explorer Mobile támogatja az Adobe Flash-t, tehát könnyen megtekinthetőek vele a Flash-alapú videotartalmak, mint például a YouTube videók.
A Windows Phone segítségével az új Windows Marketplace for Mobile-on keresztül könnyen megtalálható és letölthető számos alkalmazás a készülékre. A Microsoft My Phone-szolgáltatása lehetővé teszi, hogy automatikusan, ingyen mentsük és szinkronizáljuk képeinket, zenéinket, névjegyeinket és szöveges üzeneteinket a Touch2-ről a webre.

Kategória: Cikk archívum