A Bosch foglalja el a Nokia helyét Kolozsváron? A román kormány állami támogatást kíván nyújtani a német Bosch csoportnak, amely a Nokia által elhagyott Kolozsvár közeli ipari parkban szándékszik megtelepedni. A román kormány közleményben tudatta, hogy Emil Boc miniszterelnök fogadta csütörtök délelőtt Günther Gausst, a német társaság autóvillamossági részlegének alelnökét, aki a társaság kolozsvári terveiről tájékoztatta a kormányfőt. Emil Boc kijelentette, a román kormány kész állami támogatást nyújtani a munkahelyeket létrehozó társaságoknak, a Bosch esetében is ezt teszi.
image A Bosch foglalja el a Nokia helyét Kolozsváron?

Üzlet

Top Headline
Magyar alkalmazás tarol az Android Marketben

Magyar alkalmazás tarol az Android Marketben

A magyar fejlesztésű Táblamagazin alkalmazás a hazai androidos táblagépeken az ötödik legnépszerűbb program, mellyel olyan versenyzőket utasít maga mögé az Android Marketben, mint a Facebook, vagy az Angry Birds...

Egy hét múlva indul az első magyar műhold

Egy hét múlva indul az első magyar műhold

A Masat-1 műholdat február 9-én, magyar idő szerint előreláthatólag 11 és 13 óra között indítják útnak. A kilövést élőben közvetítik és aktuális pozíciója a cubesat.bme.hu honlapon is követhető...

Felavatták a Huawei európai ellátóközpontját Cserkúton

Felavatták a Huawei európai ellátóközpontját Cserkúton

Gao Jian, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete szerint a beruházás a Kína és Magyarország között egyre erősödő gazdasági kapcsolat jele

A mobiltelefon-gyártás 2011 IV. negyedévében

A mobiltelefon-gyártás 2011 IV. negyedévében

Továbbra is piacvezető az Apple. Javulóban a Nokia helyzete

Orvoselektronikai kiállítás és konferencia Londonban

Orvoselektronikai kiállítás és konferencia Londonban

A londoni Business Design Centre ad otthont május 2-3-án a 28 éve működő HC-nek (Health Informatics Conference)

Konstruktőr

Top Headline
Szupergyors és hatékony ES1x diódák

Szupergyors és hatékony ES1x diódák

Az új szupergyors és nem utolsósorban hatékony Diotec ES1x sorozatú diódák lehetővé teszik a teljesítményveszteségek további csökkentését a nagyon gyors áramkörökben is

NyÁK-tervezőknek: CadSoft EAGLE

NyÁK-tervezőknek: CadSoft EAGLE

A Premier Farnell jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tervezőmérnököket közösséggé szervezze. Ennek egyik módszere, hogy hatékony fejlesztőeszközöket tesz elérhetővé számukra. A NyÁK-tervezést megkönnyítő...

Saját transzformátort tervezne? Nincs rá szükség!

Saját transzformátort tervezne? Nincs rá szükség!

A Myrra kapcsolóüzemű tápforrásokhoz gyártott transzformátoraival megspórolhatja a magas-frekvenciás transzformátorok bonyolult tervezését és nyugodtan koncentrálhat kapcsolóüzemű tápja saját igényei szerint történő megtervezésére...

Miniatűr foto-mikroszenzor az Omrontól

Miniatűr foto-mikroszenzor az Omrontól

Az Omron Electronics Components B.V. bejelentette, hogy saját tudomása szerint piacra dobta a világ legkisebb foto-mikroszenzor termékét, amely miniatűr méretén felül kiváló érzékelési teljesítményt is biztosít. A mindössze 3,2×1,9×1,1...

Új, IP20-as modulári tokozat a Weidmüller-től

Új, IP20-as modulári tokozat a Weidmüller-től

A Farnell bejelentette, hogy raktárról szállítja a Weidmüller cég új CH20M moduláris elektronikus tokozatát, amelyet elsősorban olyan önálló elektronikai szerelvények professzionális tokozására szántak, amelyeket elektromos kapcsolószekrényben...

Gyártósor

Top Headline
Stencil mosó berendezés az Aqueous-tól

Stencil mosó berendezés az Aqueous-tól

SMT gyártósorok hatékony működtetéséhez elengedhetetlen infrastruktúrális eszköz a professzionális stencil mosó. Az Aqueous Technology berendezés családja 3 elemből (ECO, LD, CLR) áll. Az ECO viszonylag kis mosótérrel, kisebb ultrahangos...

Lézeres megmunkáló berendezések a Control Micro Systems-től

Lézeres megmunkáló berendezések a Control Micro Systems-től

Az elektronikai gyártósorok egyre szélesebb körben alkalmazott berendezései a különféle megmunkáló lézerek. A Control Micro Systems lézeri fémek, kerámiák, műanyagok, papír vágására és fúrására alkalmasak. A legtöbb típus CO2...

InterSelect in-line szelektív forrasztó berendezések Németországból

InterSelect in-line szelektív forrasztó berendezések Németországból

Míg pár évvel ezelőtt még csak az egyszerűbb szelektív forrasztógépek voltak a gyártók kínálatában, mára a nagyobb termelékenység igényeit kiszolgálva megjelent a szelektív forrasztógépek új generációja, az in-line szelektív...

Kis alapterületű, függőleges kemencék hosszabb kikeményítési folyamatokhoz

Manapság egyre gyakrabban találkozunk a szerelt áramköri lapokon alakkövető bevonattal, műgyanta kiöntőanyagokkal, fedőrétegekkel, illetve más, viszonylag hosszabb hőkezelési (kikeményítési, térhálósítási) eljárással. Hasonlóak...

SMD alkatrész tároló torony

SMD alkatrész tároló torony

...

Rendszerintegrátor

Top Headline
Kézi oszcilloszkópok 100 és 200 MHz sávszélességgel az Agilent kínálatában

Kézi oszcilloszkópok 100 és 200 MHz sávszélességgel az Agilent kínálatában

Az Agilent bemutatta U1610 és U1620 típusú, 100 ill. 200 MHz sávszélességű, kétcsatornás kézi oszcilloszkópjait. Az 5,7 hüvelyk képátlójú, színes, VGA képfelbontású TFT LCD-vel rendelkező műszerek asztali műszerekkel összemérhető...

A China Mobile Rohde & Schwarz készülékkel tesztel

A China Mobile Rohde & Schwarz készülékkel tesztel

A kínai cég az R&S CMW500 típusú berendezéssel teszteli saját, TD-LTE telekommunikációs hálózatát

Nyomtassunk a repülőtéren is

Nyomtassunk a repülőtéren is

Az Epson új, speciális pontmátrix nyomtatót dob piacra, az FX-890A-t, amely modellt kifejezetten a repülőtereken felmerülő igényekre tervezték

A következő generációs mechanikai tesztelő rendszer

A következő generációs mechanikai tesztelő rendszer

A rendszer kombinálja a valósidejű szimulációt valós, fizikai ki/bemenetekkel, amely már évtizedek óta hasznos tervezési/modellezési eljárás (ld. a HIL - Hardware in the Loop alkalmazásait)

Telepítsünk Canon projektort!

Telepítsünk Canon projektort!

A Canon bemutatta a nagyteljesítményű XEED projektorcsalád legújabb tagját, a WUX5000 modellt. A projektor magas, 5000 lumenes fényerejének, valamint a cserélhető Canon objektíveknek és egyéb szolgáltatásoknak köszönhetően minden eddiginél...

A Symantec elérhetővé tette a Norton Internet Security és Norton Antivirus új, 2012-es változatát, valamint számos új terméket, mindennek előtt a Norton Everywhere kezdeményezést, amely védelmet nyújt a fogyasztóknak, bárhol is legyenek - bármely földrajzi területen, platformon, készüléken, vagy digitális eszközön. A Norton mobil és felhő alapú technológiával bemutatja a Norton 2012-es termékek új szolgáltatásait, valamint a Norton Tablet Security és Norton Anti-Theft-et

A legújabb Norton Antivírus és Norton Internet Security 2012 célja, hogy tovább erősítse a Norton piacvezető helyzetét a védelem és teljesítmény területén, miközben fokozza az általános felhasználói élményt. A Norton további újdonságai túlmutatnak a hagyományos internetbiztonsági szolgáltatásokon, és egyedülálló védelmet biztosítanak a táblagépek és mobileszközök számára is. Ezeken kívül nem csak biztonsági megoldásokat kínál az egész családnak, de lehetőséget is, hogy megtaláljuk az elveszett, vagy ellopott laptopunkat, illetve androidos készülékeinket.

"Az elmúlt években tanúi lehettünk a készülékek, platformok és alkalmazások robbanásszerű növekedésének. Azonban ezek az izgalmas változások új digitális veszélyek megjenését is jelentik, így a fogyasztóknak mindennél nagyobb szükségük van arra, hogy megvédjék őket a kiberbűnözéstől. A világ legnagyobb biztonsági szoftverszolgáltatójaként, a Norton továbbra is arra törekszik, hogy ügyfelei számára védelmet nyújtson bárhol, bármilyen digitális eszköz mellett is döntenek" - mondta Gombás László, a Symantec magyarországi képviseletének szakértője.

A Norton 2012-es biztonsági megoldásai
A Norton 2012-es termékeinek legújabb funkciói az újonnan megjelenő fenyegetések ellen lépnek fel, és erős védelmet biztosítanak a felhasználók egyik legnagyobb aggodalmának enyhítésére: a személyes adatok online védelmének érdekében. Emellett a Norton erős kombinációját biztosítja a hírnéven, fájlon, viselkedésen és hálózaton alapuló védelemnek annak érdekében, hogy a legátfogóbb biztonsági megoldásokat nyújtsa. A főbb biztonsági technológiák és használhatósági fejlesztések a következőek:

  • Norton Identity Safe a felhőben - Ez a szolgáltatás biztonságban tartja a személyes és pénzügyi adatokat a kiberbűnözőktől, valamint megvédi a felhasználókat a hamis weboldalaktól. Új, letisztult felülettel, egyszerűsített bejelentkezési folyamattal és jelszótárolási képességekkel a felhőben megkönnyíti a hozzáférést bármely számítógépről, amelyen a Norton Internet Security 2012 van telepítve.
  • Norton Management - Az új web-alapú funkció segítségével a felhasználók a világ bármely pontjáról kezelhetik a Norton termékeiket. Ez azt jelenti, hogy távolról hozzáadhatnak Norton terméket, hozzáférhetnek a biztonsági beállításokhoz és frissíthetik az előfizetésüket, ezzel egyszerűvé téve az eszközeik egészségi állapotának ellenőrzését. Ezenfelül akár rendbehozhatják a felmerülő problémákat anélkül, hogy személyesen jelen kellene lenniük.
  • Norton Insight - A Norton egyedülálló hírnéven alapuló biztonsági technológiája felhasználja az anonim szoftver elfogadási mintákat, amivel a Symantec több millió felhasználója járul hozzá ahhoz, hogy a szolgáltatás automatikusan felismerje és blokkolja az addig ismeretlen rosszindulatú szoftvereket.
  • Download Insight - Ez az alkalmazás ellenőrzi az összes letöltött fájl biztonsági állapotát még a telepítés előtt, és az újításoknak köszönhetően a felhasználók számára további információkat biztosít az alkalmazás várható stabilitásáról az adott környezetben, szintén a Symantec felhasználóinak stabilitási tapasztalatai alapján.
  • SONAR - A továbbfejlesztett SONAR technológia nyomon követi a futó alkalmazásokat annak érdekében, hogy kiszúrja a gyanús viselkedést, illetve gyorsan felismerje és letiltsa a korábban ismeretlen fenyegetéseket.
  • Norton User Experience - A korszerűsített központi felhasználói felületről, a Norton 2012 gyors hozzáférést biztosít a Norton Mobile Security Lite, Norton Cybercrime Index, Norton Online Family szolgáltatásokhoz, valamint a Norton Safe Web honlapértékelő szolgáltatáshoz.

A Norton új 2012-es termékeivel továbbra is megőrizte piacvezető szerepét a védelem és teljesítmény területén. Ez már a második egymást követő év, amikor a Norton első helyezést ért el teljesítményével az AV-TEST Institute tesztelései alapján. Ezenfelül a Norton Internet Security 2012 szintén előkelő első helyet kapott a PassMark Software és az AV-Comparatives teszteken. A Symantec belső tesztelései alapján a Norton 2012 a díjnyertes 2011-es változatot is felülmúlja: 30 százalékkal gyorsabb vizsgálatot, 17 százalékkal gyorsabb boot időt és 24 százalékkal gyorsabb fájlmásolást tesz lehetővé.

Személyek és adataik védelme
A Norton számos új ajánlattal rendelkezik a Norton Everywhere kezdeményezésen belül, amelyek túlmutatnak az internetbiztonságon és megadják a fogyasztóknak a lehetőséget, hogy megvédjék magukat és családjukat a különböző eszközökön és platformokon.

  • Norton Tablet Security - A következő hónapokban elérhető új változatot speciálisan az androidos táblagépekre tervezték, hogy megvédje a készüléket, a privát és fontos adatokat arra az esetre, ha az eszköz elveszne, ellopnák, illetve vírusok vagy más fenyegetés érné.
  • Norton Anti-Theft béta - Az ingyenes webes szolgáltatás segítségével a felhasználók gyorsan és egyszerűen zárolhatják, megkereshetik és nagyobb eséllyel visszakaphatják személyi számítógépüket, laptopjukat, vagy androidos készüléküket - és ezzel együtt az értékes információkat - abban az esetben, ha valaha elveszne, vagy ellopnák. A Norton Anti-Theft béta legfontosabb funkciói közé tartozik a Sneak Peek, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy távolról aktiválják az elveszett, vagy ellopott eszköz webkameráját, ezzel felfedve a személyt, akinél a készülék megtalálható.
  • Norton Online Family Android és iOS felhasználóknak - A béta verzió után ez az ingyenes mobil alkalmazás lehetővé teszi a Norton Online Family-t használó szülők számára, hogy nyomon követhesség a gyerekeik online tevékenységét, és beállítsák a gyerekek számára a "Házirendet" iPhone-on, iPad-en, iPod-on, vagy androidos készülékeken keresztül.

Ezek az új mobilvédelmi szolgáltatások kiegészítik a meglévő Norton Mobile Security Lite és a teljes funkcionalitással bíró Norton Mobile Security termékeket. A szolgáltatások tökéletesen ötvözik a lopásgátló funkciókat az erőteljes kártékony programok elleni védelemmel, amely biztonságérzetet nyújt a felhasználóknak akkor is, ha a telefonjuk elveszne, ellopnák, vagy kártékony program veszélyeztetné őket.

Árak, elérhetőség és kompatibilitás
A Norton Internet Security 2012 és AntiVirus 2012 már elérhető a magyar piacon.
A Norton Internet Security egy éves díja 1 számítógépre aktuális középárfolyamon számolva 13.200 Ft (47,99 euró), három számítógépre pedig 18.700 Ft. A Norton Antivirus egy éves díja 1 számítógépre 9.900 Ft (67,99 euró), három számítógép esetén pedig 14.300 Ft (51,99 euró), szintén középárfolyamon számolva. A Norton új termékeihez kapcsolódó mobilbiztonsági megoldások, illetve az Android marketen elérhető mobil alkalmazások hazánkban jelenleg még nem kerültek forgalmazásra. Norton 2012 termékek rendszerkövetelményei a következőek: Microsoft Windows XP (32 bites) Home/Professional/Tablet PC/Media Center Service Pack 2 vagy újabb javítócsomaggal, Microsoft Windows Vista (32 bites és 64bites) és a Microsoft Windows 7 (32-bites és 64 bites), mindkettő a Starter/Home/Basic/Home Premium/Business/Ultimate csomaghoz.

Norton 2012 hasznos linkek:

Kategória: Rendszerintegrátor