A Bosch foglalja el a Nokia helyét Kolozsváron? A román kormány állami támogatást kíván nyújtani a német Bosch csoportnak, amely a Nokia által elhagyott Kolozsvár közeli ipari parkban szándékszik megtelepedni. A román kormány közleményben tudatta, hogy Emil Boc miniszterelnök fogadta csütörtök délelőtt Günther Gausst, a német társaság autóvillamossági részlegének alelnökét, aki a társaság kolozsvári terveiről tájékoztatta a kormányfőt. Emil Boc kijelentette, a román kormány kész állami támogatást nyújtani a munkahelyeket létrehozó társaságoknak, a Bosch esetében is ezt teszi.
image A Bosch foglalja el a Nokia helyét Kolozsváron?

Üzlet

Top Headline
Magyar alkalmazás tarol az Android Marketben

Magyar alkalmazás tarol az Android Marketben

A magyar fejlesztésű Táblamagazin alkalmazás a hazai androidos táblagépeken az ötödik legnépszerűbb program, mellyel olyan versenyzőket utasít maga mögé az Android Marketben, mint a Facebook, vagy az Angry Birds...

Egy hét múlva indul az első magyar műhold

Egy hét múlva indul az első magyar műhold

A Masat-1 műholdat február 9-én, magyar idő szerint előreláthatólag 11 és 13 óra között indítják útnak. A kilövést élőben közvetítik és aktuális pozíciója a cubesat.bme.hu honlapon is követhető...

Felavatták a Huawei európai ellátóközpontját Cserkúton

Felavatták a Huawei európai ellátóközpontját Cserkúton

Gao Jian, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete szerint a beruházás a Kína és Magyarország között egyre erősödő gazdasági kapcsolat jele

A mobiltelefon-gyártás 2011 IV. negyedévében

A mobiltelefon-gyártás 2011 IV. negyedévében

Továbbra is piacvezető az Apple. Javulóban a Nokia helyzete

Orvoselektronikai kiállítás és konferencia Londonban

Orvoselektronikai kiállítás és konferencia Londonban

A londoni Business Design Centre ad otthont május 2-3-án a 28 éve működő HC-nek (Health Informatics Conference)

Konstruktőr

Top Headline
Szupergyors és hatékony ES1x diódák

Szupergyors és hatékony ES1x diódák

Az új szupergyors és nem utolsósorban hatékony Diotec ES1x sorozatú diódák lehetővé teszik a teljesítményveszteségek további csökkentését a nagyon gyors áramkörökben is

NyÁK-tervezőknek: CadSoft EAGLE

NyÁK-tervezőknek: CadSoft EAGLE

A Premier Farnell jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tervezőmérnököket közösséggé szervezze. Ennek egyik módszere, hogy hatékony fejlesztőeszközöket tesz elérhetővé számukra. A NyÁK-tervezést megkönnyítő...

Saját transzformátort tervezne? Nincs rá szükség!

Saját transzformátort tervezne? Nincs rá szükség!

A Myrra kapcsolóüzemű tápforrásokhoz gyártott transzformátoraival megspórolhatja a magas-frekvenciás transzformátorok bonyolult tervezését és nyugodtan koncentrálhat kapcsolóüzemű tápja saját igényei szerint történő megtervezésére...

Miniatűr foto-mikroszenzor az Omrontól

Miniatűr foto-mikroszenzor az Omrontól

Az Omron Electronics Components B.V. bejelentette, hogy saját tudomása szerint piacra dobta a világ legkisebb foto-mikroszenzor termékét, amely miniatűr méretén felül kiváló érzékelési teljesítményt is biztosít. A mindössze 3,2×1,9×1,1...

Új, IP20-as modulári tokozat a Weidmüller-től

Új, IP20-as modulári tokozat a Weidmüller-től

A Farnell bejelentette, hogy raktárról szállítja a Weidmüller cég új CH20M moduláris elektronikus tokozatát, amelyet elsősorban olyan önálló elektronikai szerelvények professzionális tokozására szántak, amelyeket elektromos kapcsolószekrényben...

Gyártósor

Top Headline
Stencil mosó berendezés az Aqueous-tól

Stencil mosó berendezés az Aqueous-tól

SMT gyártósorok hatékony működtetéséhez elengedhetetlen infrastruktúrális eszköz a professzionális stencil mosó. Az Aqueous Technology berendezés családja 3 elemből (ECO, LD, CLR) áll. Az ECO viszonylag kis mosótérrel, kisebb ultrahangos...

Lézeres megmunkáló berendezések a Control Micro Systems-től

Lézeres megmunkáló berendezések a Control Micro Systems-től

Az elektronikai gyártósorok egyre szélesebb körben alkalmazott berendezései a különféle megmunkáló lézerek. A Control Micro Systems lézeri fémek, kerámiák, műanyagok, papír vágására és fúrására alkalmasak. A legtöbb típus CO2...

InterSelect in-line szelektív forrasztó berendezések Németországból

InterSelect in-line szelektív forrasztó berendezések Németországból

Míg pár évvel ezelőtt még csak az egyszerűbb szelektív forrasztógépek voltak a gyártók kínálatában, mára a nagyobb termelékenység igényeit kiszolgálva megjelent a szelektív forrasztógépek új generációja, az in-line szelektív...

Kis alapterületű, függőleges kemencék hosszabb kikeményítési folyamatokhoz

Manapság egyre gyakrabban találkozunk a szerelt áramköri lapokon alakkövető bevonattal, műgyanta kiöntőanyagokkal, fedőrétegekkel, illetve más, viszonylag hosszabb hőkezelési (kikeményítési, térhálósítási) eljárással. Hasonlóak...

SMD alkatrész tároló torony

SMD alkatrész tároló torony

...

Rendszerintegrátor

Top Headline
Kézi oszcilloszkópok 100 és 200 MHz sávszélességgel az Agilent kínálatában

Kézi oszcilloszkópok 100 és 200 MHz sávszélességgel az Agilent kínálatában

Az Agilent bemutatta U1610 és U1620 típusú, 100 ill. 200 MHz sávszélességű, kétcsatornás kézi oszcilloszkópjait. Az 5,7 hüvelyk képátlójú, színes, VGA képfelbontású TFT LCD-vel rendelkező műszerek asztali műszerekkel összemérhető...

A China Mobile Rohde & Schwarz készülékkel tesztel

A China Mobile Rohde & Schwarz készülékkel tesztel

A kínai cég az R&S CMW500 típusú berendezéssel teszteli saját, TD-LTE telekommunikációs hálózatát

Nyomtassunk a repülőtéren is

Nyomtassunk a repülőtéren is

Az Epson új, speciális pontmátrix nyomtatót dob piacra, az FX-890A-t, amely modellt kifejezetten a repülőtereken felmerülő igényekre tervezték

A következő generációs mechanikai tesztelő rendszer

A következő generációs mechanikai tesztelő rendszer

A rendszer kombinálja a valósidejű szimulációt valós, fizikai ki/bemenetekkel, amely már évtizedek óta hasznos tervezési/modellezési eljárás (ld. a HIL - Hardware in the Loop alkalmazásait)

Telepítsünk Canon projektort!

Telepítsünk Canon projektort!

A Canon bemutatta a nagyteljesítményű XEED projektorcsalád legújabb tagját, a WUX5000 modellt. A projektor magas, 5000 lumenes fényerejének, valamint a cserélhető Canon objektíveknek és egyéb szolgáltatásoknak köszönhetően minden eddiginél...

A Canon két új imageRUNNER, valamint négy új i-SENSYS sorozattal bővítette A4-es formátumú termékcsaládját. A termékcsaládban található modellek hatékony megoldást jelentenek az eltérő méretű vállalkozások különféle igényeire, mivel széles körű választási lehetőséget és fejlettebb funkciókat kínálnak a felhasználók számára

A Canon imageRUNNER 1100 és 1700, valamint az i-SENSYS LBP7600, MF5900, MF8000 és MF8300 sorozat bármelyek tagja zökkenőmentesen integrálható a már meglévő irodai informatikai és nyomtatási infrastruktúrába, vagy nyomtatóparkokba. Az új imageRUNNER modellek kompatibilisek a uniFLOW platformmal, az iparág egyetlen, az összes beolvasási és nyomtatási feladat felügyeletét biztosító megoldásával. Az új LBP7680Cx egyfunkciós lézernyomtató pedig a beépített MEAP platformnak köszönhetően teljes mértékben integrálható a uniFLOW rendszerrel.

"Az A4-es formátumú, fekete-fehér, multifunkciós készülékek piaca 2011 első negyedévében1 - az előző év azonos időszakához képest - 12 százalékkal növekedett, és ugyanebben az időszakban emelkedett a kereslet az A4-es formátumú színes készülékek iránt is. Nem csupán termékkínálatunkat szeretnénk bővíteni, hanem továbbfejlesztett szolgáltatásokat szeretnénk nyújtani a különféle méretű vállalkozások számára - az otthoni irodáktól egészen a nagyobb szervezetekig. Így a vállalatok egy olyan integrált nyomtatóparkot hozhatnak létre, ahol az új készülékek problémamentesen dolgoznak együtt a meglévő hardverekkel" - mondta Paul Rowntree, a Canon Europe európai marketingigazgatója.

Canon imageRUNNER 1700 és 1100 sorozat
Az új funkcióknak köszönhetően a fekete-fehér imageRUNNER 1700 készülékek percenként akár 30, 40, vagy 50 oldal nyomtatására képesek. A sorozat továbbfejlesztett érintőképernyős felhasználói felülete interaktív felhasználói élményt nyújt, valamint gördülékenyebb együttműködést tesz lehetővé a Canon kínálatában szereplő más, MEAP-kompatibilis modellekkel. Az imageRUNNER 1700 továbbá egy dokumentumtűzésre használható, kompakt befejező egységet is tartalmaz. Az imageRUNNER 1100 sorozat továbbá három kompakt és költséghatékony, 33 oldal/perc nyomtatási sebességet biztosító modellt kínál a kisebb munkacsoportok számára az alacsonyabb nyomtatási terheléshez.

Mindkét sorozat beépített uniFLOW-kompatibilitást biztosít, így az új modellek moduláris azonosítási hálózati eszköz - MIND - Modular Identification Network Device - nélkül is zökkenőmentesen integrálhatók a uniFLOW platformmal. Az eMaintenance szolgáltatás kompatibilitási lehetőség pedig távoli szervizelési, valamint fogyóeszköz-felügyeletet biztosít a felhasználók számára. Így növelhetik eszközparkjuk felügyeletének és szervizelhetőségének mértékét, és csökkenthetik a nyomtatók állásidejét.

i-SENSYS LBP7600 sorozat
A Canon az i-SENSYS LBP7600 sorozatba tartozó modellek a lézernyomtatók új generációját képviselik: az imageRUNNER ADVANCE termékekre jellemző, ám új architektúrára épülnek. Az egyfunkciós nyomtató kisebb alapterületen kínálja a már ismert integrációs lehetőségeket, valamint a számos vállalati funkciót a felhasználók számára. A nyomtatók a Canon hatékony bemenet- és kimenet-felügyeleti megoldásával, a uniFLOW szoftverrel is integrálhatók, így az ügyfelek hatékonyabban szabályozhatják a nyomtatási költségeket és a dokumentumok védelmét.

i-SENSYS MF5900, MF8000 és MF8300 sorozat
Az új, fekete-fehér i-SENSYS MF5900, valamint színes MF8300 és MF8000 multifunkciós lézernyomtató sorozatok mindegyikében található olyan modell, amely vezeték nélküli hálózati csatlakozási lehetőséget biztosít a felhasználók számára. Az egy gombnyomással elérhető funkciók - például számítógépre történő lapolvasás, biztonságos nyomtatás és papírtakarékos másolás - pedig leegyszerűsítik a folyamatok végrehajtását.
Az i-SENSYS MF8300 sorozat színes és fekete-fehér nyomtatás esetén egyaránt 20 oldal/perc nyomtatási sebességet biztosít, továbbá automatikus kétoldalas nyomtatási funkciót is kínál a felhasználók számára. Az i-SENSYS MF8000 sorozat színes nyomtatás esetén 8 oldalt/perc, fekete-fehér nyomtatás esetén pedig 12 oldalt/perc nyomtatásra képes. Az új fekete-fehér i-SENSYS MF5900 sorozat pedig kompakt kialakításban 33 oldal/perc nyomtatási sebességet és PostScript-képességeket biztosít a felhasználók számára.

Az imageRUNNER 1100 és 1700 sorozat 2011. októbertől lesz elérhető.
Az i-SENSYS LBP7600 sorozat 2011. októbertől lesz elérhető
Az i-SENSYS MF5900 sorozat 2011. októbertől lesz elérhető.
Az i-SENSYS MF8000 és MF8300 sorozat 2011. novembertől lesz elérhető.

1 Forrás: InfoSource, Nyugat-Európa

A Canon honlapja

Kategória: Rendszerintegrátor